Szerintetek miért lehet az, hogy mindig kell egy ember az életemben akivel mindent megosztok, míg másokkal szinte semmit, óvodás koromban is mindig csak egy emberrel játszottam?

Óvodásként mindig csak egy barátom volt szinte akivel játszottam, emlékszem volt olyan, hogy ő később ért be az oviba mint én és addig csak ültem egy széken, nem játszottam mással. Aztán felnőtt koromban ez mély barátságokban jelenik meg. Általánosságban elég zárkózott vagyok (bár már sokat fejlődtem benne) de észrevettem, hogy mindig kiválasztok egy embert akivel megoszthatom magam. Fontos, hogy az illető intelligens legyen és elfogadjon engem úgy ahogy vagyok, erre a két feltételre elég kevés embert érzek megfelelőnek és nem feltétlenül függ össze párkapcsolati szállal. Ez abban nyilvánul egyébként meg, hogy minden nap igénylem a kommunikációt vele (elég online formában), megosztok vele minden gondolatot, eseményt, érzést ami számít nekem, és hiányzik ha valamilyen okból nem tehetem meg és bár vannak más barátaim is, őt egy sokkal közelebbi falon is beengedem magamhoz.

Nem tudom, hogy ez rossz-e vagy jó, normális-e vagy sem.