Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mennyire vagyok gáz és erkölcs...

Mennyire vagyok gáz és erkölcstelen, hogy ilyen dolgokra képes vagyok?

Figyelt kérdés

20-as éveim elején járok, de már büntetőeljárás folyt ellenem. Volt egy biztos munkahelyem, de egy rivális cég átcsábított még jobb és kecsegtetőbb feltételekkel, én pedig azonnali hatállyal egyik napról a másikra felmondtam. A munkáltatóm beperelt, mondván nem megalapozott az azonnali hatály... Nem rég erre a munkahelyemre visszahívtak én pedig a pereskedés és kígyót békát kiabálások ellenére elfogadtam, mert a másik cégben csalódtam. Itt viszont azt csinálhatom amit szeretek, elismernek és nekem ez mindennél fontosabb. De sokaknak meg van róla a véleményük, hogy én ezek után oda visszamentem...

A másik, hogy munka mellett suliba járok és az egyik tantárgyam nem lesz meg év végén. Nem akarok pótvizsgázni, arra gondoltam lefizetem a tanárt. Mások aztán lebeszéltek róla, de én képes lettem volna rá, hogy mennyire erkölcsös egyáltalán nem érdekelt volna, a jogi következmények miatt gondoltam meg magam. Sőt, ha "más" fizettséget kért volna, azt is képes lettem volna megtenni.

Harmadszor pedig, volt több egyészakásom is. Teljesen idegenekkel. Volt akinek a nevét se tudtam, és csak egy wc-ben elégítettük ki egymást orálisan. Ezt se éreztem szégyennek, és élveztem. Szóval mintha semmi szégyenérzetem nem lenne, ha olyan dologról van szó ami nekem tetszik, vagy el akarom érni a célom. Képes vagyok bármire, ami nem törvénytelen, és hogy mások ezt erkölcstelennek vagy minek tartják nem érdekel. Most őszinte voltam, mert ez egy anonim oldal, és kíváncsi vagyok mások véleményére erről. Nem hiszem, hogy megváltozok miatta, de kíváncsi vagyok. Ez mennyire hátrány a mai világban? Barátkoznátok, ismerkednétek ilyen nővel?

22L


2018. ápr. 10. 18:21
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
65%
Kedves, én a jövő hétre kértelek kiírni ezt a kérdést, mivel jelenleg így is túl sok fiktív tesztkérdésünk van az emberek irányába... Bár igyekszünk nem csúszni az emberi reakciók kiértékelésében.
2018. ápr. 10. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
22%

"Barátkoznátok, ismerkednétek ilyen nővel?

22L"


Persze, szeretem az ilyen vadóc nőket, legjobb... 28/F

2018. ápr. 10. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
95%

Elég gáz, vagyis talán a szánalmas és a pitiáner megfelelőbb kifejezések.

Ez ha a Jockey Ewing vagy Berényi Miki csinálja, akkor tényleg menő, mert mögöttük van tapasztalat, pénz és hatalmas. Mégis milyen két munkahelyi pozíció között kellett választanod? Titkárnő A helyen és adminisztrátor B helyen? Nincs ezzel gáz, ha felsővezetőkènt gátlástalan vagy, de 22 éves nőként ez inkább röhejes. Huh, az egyik helyen 50el többet adnak, most aztán nagyon gátlástalan leszek.

Mennyivel próbáltad volna meg lefizetni a tanárt? Egy 5000essel? :D

Ezek közül tényleg az a legkevésbé gáz, hogy mindenki megdugott a diszkó wcjében.


Nőjj fel inkább és majd 25 év múlva gazdag üzletasszonyként próbáld ezt s stílust követni, az kevésbé lesz szánalmas.

2018. ápr. 10. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
#3 Mindenki kezdi valahol. Nem titkárnő vagyok, rendes szakmám van és elég ritka. Magyarországon csak három helyet tudok, ahol el lehet helyezkedni vele. A fizetésem pedig több, mint amennyi előtte volt és még jobb helyre kerültem vissza. Ezért is utálnak sokan, mert 22 évesen oda kerültem, ahova mások évtizedek után. És még szopnom se kellett érte. A munkám kellett nekik és a szaktudásom. Én csak ezt kihasználtam és kicsit az előnyömre fordítottam.
2018. ápr. 10. 19:01
 5/15 anonim ***** válasza:
0%
Jól tetted! Nem kell bambáskodni.
2018. ápr. 10. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

"És még szopnom se kellett érte."


Téged elnézve ez kifejezetten csalódásként érhetett.

2018. ápr. 10. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
"Sőt, ha "más" fizettséget kért volna, azt is képes lettem volna megtenni."
2018. ápr. 10. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
#6-os ez jó volt xDD
2018. ápr. 10. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
19%
Jól teszed. Leleményeseké a világ. Csak ne menjen híre :-) 26L
2018. ápr. 10. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Ennek mégis melyik része leleményesség? :D

A "büntetőeljárás folyt ellenem", a "majdnem lefizettem/leszoptam egy tanárt" vagy a "diszkóban a wc-ben dugnak"?

2018. ápr. 10. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!