Mostanában másnak is vannak olyan érzései, hogy olyan semmilyen az élete? Rendes esetben nem írtam volna ki ezt a kérdést, de most úgy érzem muszáj volt. (többi lent)

Szép estét kívánok mindenkinek.

Az a helyzet, hogy mostanában nem nagyon alakulnak úgy a dolgok ahogy vártam.

Annyit előre leírok, hogy nem akarom, meg nem is fogom sajnáltatni magam.

Itthon sokszor elég feszült a hangulat nagyon is, főleg anyám szokott velem veszekedni újabban elég sűrűn, hogy nem csinálok semmit, bár igyekszem kivenni mindig a részem amiben tudok.

Bevásárolok, felporszívózok, takarítok, a szemetet leviszem, elmosogatok.

Segítek amiben, csak tudok.

Amivel még egyet is értenék, mert van sokszor szerencsétlennek is elég sok a dolga, meg neki is kijutott a rosszból, mert a húga daganatos és sajnálom is, akkor nagymamám is az, pont az ő részéről és én ezt nem kívánom senkinek se, hogy ennyi rossz dolog történjen mással, mint itt újabban.

Ami miatt kivan akadva, meg néha apám is, hogy mikor lesz már tanfolyam, munka.

Én mondtam is nekik, hogy kapkodni nem fogok, mert már korábban megjártam...

Ma is elmentem a munkaügyibe körbeérdeklődni, hogy mikorra várható, hogy indítanak képzéseket, vagy akár álláslehetőség is, de nem tudtak mondani semmit..

Utána elmentem olyan helyre, ami a munkaügyi kirendeltségéhez tartozik, ahol szintén indítanak képzéseket, de ott se tudtak biztatót mondani.

Dolgoztam raktárban télen ott voltam -6,7 fokokban egész nap, de azt se kívánom senkinek sem, mert a főnök is hazudott, meg hízelgett és becsapott mindnyájunkat..

Ez hosszú lenne, ezért nem is megyek bele, mert megérte a pénzét.

Mindegy eljöttem onnan, csak azóta megint az van, hogy nincs semmi, hogy nem vagyok beljebb sajnos.

Amikor a középiskolát kijártam akkor is azon voltam, hogy legyen valami, mert akartam, hogy legyen képesítés is a kezemben, meg munkalehetőség is, de nem volt mázlim.

Végeztem korábban alkalmi munkákat is pl. takarítottam, apám elintézte ezt ideiglenesen, addig amíg nem sikerült eldönteni, hogy mi legyen a jövőm sorsa, de végül tavaly leérettségiztem, mert korábban voltak középiskolában ezzel is gondok, de összeszedtem magam, akkor szerencsére 4 éve lesz, hogy a jogosítványt is sikerült leraknom és talán arra vagyok a legbüszkébb.

Legjobb dolog amit történt velem az életben.

Kicsit olyan érzésem is van, mintha ellennék átkozva.

2010-ben meghalt a nagybátyám, 2012-ben nagymamám, 2013-ban nagyapám és még lehetne sorolni a 2010-es éveket, hogy nagyon sok rossz dolog történt velem, de nem akarok ezzel senkit se traktálni.

De ha pl. nem én vagyok terítéken akkor ott van apám, vagy a húgom, ha nem ők akkor anyám, vagy pedig én.

Mindig van valaki..

Apám a múltkor vett egy 2 éves 1.6-os benzines Mitsubishi Lancert és én imádok vezeti nagyon, akkor én mondtam azt, hogy a Nissan ami eddig volt azt én megveszem, kifizetem és adok bele pénzt, mert annyi van félretéve, hogy fenntudnám tartani és akkor én, meg a húgom használjuk, de abból is volt vita nem is kicsi. Végül marad a gép, mert anyám mondta, hogy ad bele ő is.

De a múltkor is idegesek voltak, hogy elmentem kocsikázni este, hogy kevesebben legyenek kint, mert kicsit ideges voltam és fel voltak háborodva, hogy merészelem, mert a benzin nem 2 fillér.

Amikor én világosan kikötöttem, hogy adok bele a benzinbe pénzt, de ha kell a kötelező szervizbe is, pl. olajcsere, csapágyakat megnézetni, akkor a kardántengelyt, stb. Kifizetem ezen ne múljon.

Komolyan nekem úgy tűnik, hogy sokszor jelentéktelen dolgokon majréznak.

Anyám azt mondja nem vagyok normális, de amikor én mondtam neki, hogy beszéljük meg a dolgokat jó meghallgat, de véletlenül sem mondja azt, hogy mit, hogy kéne csináljak.

Utóbbi időben pár barátom is eltávolodott tőlem, jó adtam volna rá okot megértem, de normális voltam mindenkivel és segítettem akinek tudtam, még kocsival is elvittem őket ide-oda, de mindegy is ezen nem emésztem magam. Nem érdekelnek, nem foglalkozom velük.

Mikor sokszor voltam egyedül és arra gondoltam sokat, hogy elég volt az életből..

Így nem akarok élni, de végül belül egy hang megszólított, hogy ne tegyem ezt, mert fájdalmat okoznék azoknak, akik számítanak rám.

Gondoltam magamban legalább lennének olyanok.

Így próbálom/tam ezeket a gondolatokat elhessegetni a fejemből, viszont úgy érzem, ha pszichológus vagy valaki meghallgatna az sokat jelentene.

Nyilván nekem kell tennem azért, hogy jobb életem legyen és hajlandó is lennék érte tenni, csak egyszerűen nem tudom, hogy kezdjek hozzá.

Itthon is folyton folyvást ideges mindenki, jó biztos megvan az okuk inkább nem is mondok semmit, csak nem jó ez így.

Bocsánat a hosszú sorért, csak jó volt kiírni magamból.

Ha esetleg van valaki hasonló helyzetben, akkor én meghallgatom.

Köszönöm akik elolvassák.