Ez helyes életcél 19 évesen?

Persze azt nem tudhatom, hogy 5-10 év múlva is jó lesz-e a fizetés a szakmában amit tanulok, de ezt egyik szaknál sem tudhatnám biztosra.

Így olyat választottam ami érdekel is, és most úgy tűnik, hogy jól lehet vele keresni. Persze benne van, hogy mire végzek, és gyakorlatom is lenne, addigra meg nem fogják megfizetni. B tervnek erre mondható, hogy van egy más jellegű szakmám, így ha a diploma nem jön be, akkor talán az. Akkora pechem talán nem lesz, hogy mindkét szakma bedől:D

Biztos, hogy az ember könnyen elszáll, ha jól kezd menni és könnyen lehet adósság a vége, de talán lehet okosabban is csinálni, hiszen viszonylag sokan vannak, akik elég régóta élnek magas szinten, a vállalkozásaik pedig évek óta jól mennek.

Az, hogy lesz-e mellettem valaki öreg koromban, háát nem tudom.

Ha most tételezzük fel, egy korombeli nőt elveszek feleségül, mire oda jutok, hogy megöregedtem és ápolásra szorulok, addigra simán lehet, hogy ő is megöregszik és ápolásra szorul. Persze ez csak elmélet, van akit nem kell ápolni, illetve fordítva is lehet a dolog.

Csupán arra akartam rávilágítani, hogy mondjuk egy 80 éves beteg embernek, nem biztos, hogy nagy segítséget tud nyújtani a szintén 80 éves, feltehetően nem makkegészséges férje/felesége.

Ha pedig direkt egy jóval fiatalabb nőt választ valaki, akkor pedig a nő marad egyedül öreg korára, ilyenre is láttam példát.

Valamint ami a legjobban nem tetszik a házasságban, hogy igazán boldog házaspárokat én nem látok, nem ismerek. Ugye ha egy házasság nem működik akkor vagy elválnak, vagy egymás mellett maradnak és folyamatos a veszekedés stb.

És azt látom, hogy akik legalább 20-25 éve házasok, vagy élettársak, már nem olyanok mint egy boldog pár, hanem mint két ember aki amúgy szereti egymást, de nincs semmi extra a kapcsolatukban. Nehéz ezt megfogalmazni, mert sokszor nem is veszekednek, csak egyszerűen üresnek tűnik kívülről az egész.

Ezért nem látom például nagy problémának, ha valakinek több párja is van élete során, és akkor amíg működik 5-8-10 évig együtt vannak, aztán ha már nem az igazi a dolog akkor továbbállnak. Mert ha az 5 év jó volt, de utána a maradék 30 csak ilyen "megvagyunk" állapot lenne akkor mi értelme?

A párválasztási "szokásaimmal" azért jutottam idáig, mert korábban abszolút nem így tettem, és úgy sem lett jó vége a dolgoknak. Nem mondom, hogy nem szép lányokat választottam korábban, mert ez nem igaz, de nem a cicababákat és a mindenki által irigyelt lányokat hajkurásztam. A személyiség is fontos volt, rengeteget beszélgettünk, és tényleg sok szeretetet, érdeklődést mutattam feléjük. A vége mégis az lett (mindkét esetben), hogy valami miatt szakítottak velem. Megunták egy idő után a kapcsolatot, találtak egy számukra jobb (vagy jobbnak hitt:D) fiút és vége lett. Persze lehet mondani, hogy két olyan lányt fogtam ki, amilyet nem kellett volna. De ezt az elején nem tudtam megmondani, hogy egy év múlva ráunnak a dologra.

Szóval valahogy ez vezetett oda, hogy inkább a külső számít. Persze valamilyen szinten fontos a személyisége, hiszen természetesen beszélgetünk, és nem árt ha a kölcsönös szimpátia is megvan, mert ezek nélkül maximum egyéjszakás kalandig juthatnának el a dolgok.

Illetve, nem is feltétlen kell, hogy párkapcsolatban éljünk. Sok harmincas, de még negyvenes embert ismerek, akik "barátság extrákkal" szerű viszonyban élnek. Van valaki akivel hetente x alkalommal találkoznak, együtt ebédelnek mondjuk, nyilvánvalóan lefekszenek egymással, de nem házasok, nincsenek hivatalosan együtt, nincs közös gyerekük, szimplán jól érzik magukat egymással mondjuk heti kétszer. Ilyen esetben, pedig külső vonzalmon és egy kölcsönös szimpátián kívül másra nem is nagyon van szükség.