Felnőttként szégyenkeznétek, ha valamelyik szülőtök öngyilkos lenne?

A szégyenkezés az az állapot, az az energiaszint, ami felesleges és senkit nem visz előrébb.

Az öngyilkosság egy rossz karma csupán. Biztos, hogy nagyon megviselt volna ha ilyen történik a családban, de kuŕvåra nem a másokmitszólnak megfelelés meg az ilyen hűdecink, fúdegáz és egyéb BAROMSÁGok érdekelnének.

Én 9 éves voltam, mikor édesapám felakasztotta magát. Utolsó emlékem vele, hogy az ágyam mellett sírva könyörgött, hogy ne haragudjak rá. Míg kisebb voltam csak mérhetetlen bánatot éreztem, de egyre nagyobb vagyok és egyre jobban haragszok rá. Fáj, hogy itt hagyott, fáj, hogy nem érdekelte mi lesz belőlem, fáj, hogy életem bármely meghatározó pillanatában sem lesz többet mellettem. Hogy szégyenkezek-e? Nehéz kérdés. Talán nem is szégyenkezésnek nevezném, viszont egy református gimnáziumban nehéz állni a tekinteteket, mikor kiderül, hogy apukám öngyilkos lett és ezzel mekkora bűnt követett el. Nem szégyenkezek, nem okolhatom magam miatta, pedig régebben előfordult, hogy magamat hibáztattam, -biztos nem voltam elég jó gyerek.

Bár még közel sem vagyok felnőtt, jól esett leírni a véleményem.:D

16/l