Emlékszel a pillanatra, amikor rádöbbentél, hogy halandó vagy? Hogy élted meg?

Pici voltam, arra emlékszem, hogy egy macis mese ment az Esti mesékben, ahol lehetett hallani, hogy dobog a maci szíve. A mellkasomra tettem a kezem, és éreztem, hogy az enyém is. Megdöbbentem. A hülye bátyám mondta, hogy ha megáll, meghalok. Nem hittem el, anyuék erősítették meg. (Egyszer azt is mondta, hogy a tüdőmben buborékok vannak, minden kimondott szónál kipukkan egy, és ha sokat beszélek megnémulok, mert elfogy, és egy napig nem szólaltam meg).

Egyébként, mióta szültem (11hónapja), sokat gondolok a halálra, arra, hogy nincs több életem, ilyenekre. Nem azért, mert boldogtalan vagyok, csak valahogy átértékelődtek bennem a dolgok.

Igen, szintén gyerekkoromban. Lehunytam a szemem, és sötétséget láttam. Nem volt semmi zaj, sem illat, sem kép. Csak sötétség. És ekkor azon merengtem, hogy vajon ilyen lehet a halál. Nem attól féltem, hogy meg fog történni. Attól féltem, hogy akkor már nem tudok semmit se csinálni, mert csak a sötétség lesz.

Utána elkezdett járni a fantáziám, hogy hátha mégse halunk meg úgy teljesen. Ugyanis nem sokkal ezután megjelent álmomban egy valaki, aki olyan volt, mint én. Utána kérdeztem a szüleimtől és el is mondták, hogy ikerszületés voltam, csak a másik én holtan jött világra.

És emlékszem, nagyon intenzív álmaim voltak az ikertestvéremmel, és egy bizonyos fokon még vonzott is a halál.

Aztán olyan 8-9 éves koromban volt egy balesetem, sok vért vesztettem, elájultam és azt éreztem hogy egy csónakban vagyok ahol evez az ikertestvérem, és azt mondta, hogy "Szerintem jobb lenne, ha kiszállnál". Végülis kiestem, és azt hittem hogy megfulladok, és meghalok, de éppen hogy visszatértem a valóságba.

Mostanság pedig elkezdtem kísérletezni LSD-vel, mert kíváncsi lennék, hogy mi történne felnőtt fejjel, ha hasonló halálközeli élményt szereznék.

Elég nagy hatással volt rám, mit ne mondjak.