Miért vagyok ekkora szerencsétlen?

Sziasztok!

Előre szólok, hogy hosszú lesz!

A mai napon elegem lett az életemből. Mármint, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Csaj téren abszolút béna vagyok. Nem tudok velük beszélni, zavarba jövök hamar. Ha igen, akkor lököm nekik a dumát, majd keményen otthagynak, mert unalmasnak tartanak (szerintem).

Ha volt is barátnőm, az is kihasznált. Megcsalt másik pasival. Alig vannak barátaim. Akik vannak, azok is kihasználnak. Hívjam meg őket kajára, piára stb. Figyelj.. Nem hoztam eleget vonatjegyre. ilyenek. Ráadásul eléggé komoly, sőt befelé forduló vagyok. Sok ember megaláz, amit, ha nem hagyok, akkor még jobban a porba tipornak. Van egy szimpatikus baráti társaság, amibe ruházat alapján/stílus alapján bele is passzolnék, csak egyszerűen nem tudok leszidni egy gyereket, csak azért, mert elvett egy dolgot tőlem, vagy ,mert nem szimpatikus. Valamiért nem akarok ilyen rosszindulatú lenni. Ruházkodásra igényes vagyok, mégis lenéznek, mert azt mondják, hogy kamu cuccaim vannak meg ilyenek. Egy társaságban nem tudok megszólalni. Érzem, hogy nem oda tartozok egyszerűen(az összesbe). Legszívesebben hazamennék sírni. Az édesanyám(szüleim elváltak és egyedül élünk anyukámmal) eléggé félt meg minden, ezért nem enged el sehova, (gyakran veszekedünk, mert ,,sosincs" rend a szobámban. Ha kedveskedek, akkor azt 100%, hogy rosszul csináltam. Ne csináljak semmit, mert az nem jó, de azért panaszkodik, hogy sosem teszek meg neki semmit.). Ha meg lenne lehetőségem a barátokkal bulizni, vagy elmenni valahova, akkor el kell mennem a nagyszüleimhez. A mamám rákos, a papám, meg egyszerűen nem vesz komolyan. Beszélek hozzá, majd 3 mp után megkérdem tőle, hogy mit gondol. Mondja ismételjem meg. Megteszem, majd ismét meg sem szólal. Innen tudom, hogy hanyagolni kell a beszélgetést. De arról tud beszélni mindenki a családban, hogy mennyire rosszul teljesítek és hogy nem fogom semmire vinni az életben valószínűleg és nem baj. Kellenek a segédmunkások.. A Kresz vizsgán megbuktam, nem tanulok fényesen. Gyakorta szívatnak a tanárok. Apám nem foglalkozik velem. Nagy a szája mindig, hogy eljön velem edzeni, meg ilyenek, de nem képes fizetni a gyerektartást sem. Rakja ki mindig a képeket, hogy merre volt nyaralni, meg hol eszik a másik fiával, amikor engem nem képes felköszönteni még születésnapom alkalmából sem. Most is ilyen gyász lányok, a falu szégyenei voltak rám tapadva ezen a bulin. Egyszerűen nem tudok nemet mondani, így rajtam lógótt. Mondtam neki, hogy van valakim és azt a lányt nem akarom megbántani azzal, hogy most vele lógok. Azért tudtam elmenni, mert alibiztem, hogy nem tudok most menni a mamámékhoz (Pont jól jött ki minden, így össze jött volt pont) Ahogy rajtam csimpaszkodott röhögtek rajtam, hogy mit akar(ok) ez tőle(m) és, hogy hogyan tudok lesüllyedni ilyen mélyre. Sokszor elhatározom, hogy most lefogyok. Gyakran megy is ez 3-4 napig, majd abbahagyom másra mutogatva, hogy ez és ez miatt nem tudok lefogyni (valamiért 3 hete nem vett anyám édességet, de pont aznap, mikor 2.-3. napon voltam hozott egy zacskó csokit meg minden egyéb édességet. Ilyenre gondolok.) Majd kezdődik minden előlről. Családom és barátaim nem bíznak bennem, pedig még egy titkot sem mondtam el senkinek, amit rám bíztak. Gondolom nemsokára jönnek a válaszok, hogy inkább öljem meg magam, sokkal jobb lenne, meg ilyenek. De pénzem pszichológusra, vagy coachra nincsen. Annyira rendbe akarom tartani az életem, de folyton kifolyik a kezeim közül. Elszórom mindenem. Elhagyok mindent. Semmi motivációm. Összességében nincsen senkim úgy. Eltartanak és legyek el egyedül. Ennyi a lényeg.

Ha valaki tudna valamilyen szinten befolyásolni, megváltoztatni örülnék neki nagyon, de nagyon!

17/F