Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan változzak meg? Hogyan...

Hogyan változzak meg? Hogyan legyen jobb a hozzá állásom?

Figyelt kérdés

Az a baj nem nagyon lettem megnevelve mert nevelőapám állandóan minden miatt ha volt rá oka ha nem megvert minket anyámmal. Anyám is elég gyenge jellem, nem nagyon volt még ereje nevelni is engem ilyen élet mellett. Nagy sokára elvált tőle de 16 évemet tönkre tették ilyen módon.(szerintem nem lett volna kötelező ennyi évet lehúzni ilyen ember mellett)

Szóval elég neveletlen, makacs, erőszakos, lusta ember lett belőlem amit nagyon szégyenlek és nagyon változni szeretnék.

A hátam mögött tudom még a rokonaim is ezt beszélik rólam. És sajnos hiába esik rosszul tudom, hogy igazuk van.

A párkapcsolatomban is labilis vagyok. 19 éves lány létemre nem tudok felnőtt módjára viselkedni.

Mivel nevelőapám kritizált 16 éven át nem vagyok valami beszédes az új környezetben. Kevés emberben tudok megbízni és csak velük tudok akármiről elbeszélgetni.

Ez fura az embereknek hogy nem beszélgetek egy társaságban (ha ketten vagyok valakivel akkor tudok csak vele beszélgetni), de úgy érzem nem jó jelenleg így a személyiségem ahogy van, ezért inkább nem szeretném, hogy ezt mégtöbb ember megtudja.

Nagyon meg szeretnék változni mert rávenni sem tudom magam semmire, de valamit végigcsinálni már évek óta nem sikerült. Ezért nem is hiszek magamban, nincs önbizalmam.

Pénzem jelenleg pszichológusra nincsen sajnos. Amint lesz mindenképp szeretnék elmenni.

Tanácsokat várok, hogy hogyan válhatnék én is rendes ember, mert az is nagyon rosszul esik, hogy a család is már kb lemondott rólam és csak elkönyvel így, hogy ilyen is fogok maradni örökre..


19/L

Előre is köszönöm a tanácsokat!



2018. aug. 30. 18:48
 1/3 anonim ***** válasza:
Most is rendes ember vagy.
2018. aug. 30. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Én utáltam magam olyannak, amilyen voltam és tudtam, hogy mik a hibáim és azokon változtattam. Nem nehéz, ha tudod, hogy mik a hibáid. Még mindig vannak hibáim és javítom magam folyamatosan. Tudod, hogy mik a hibáid, innentől kezdve te tudsz változtatni magadon.
2018. aug. 30. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:
Már ez egy csodás dolog hogy felismerted min kell javítanod. Mostmár csak motiváció és kellő kitartás szükséges a javuláshoz. Nem fog pikk pakk menni,adj időt magadnak és légy türelmes magaddal szemben. Ha jóra törekszel,és arra hogy jobb legyél mint a tegnapi önmagad,már helyesen csinálod.
2018. aug. 30. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!