Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogy találhat magára az az...

Hogy találhat magára az az ember, aki nem lelkesedik igazán semmiért?

Figyelt kérdés
26 éves vagyok, s gödörben az életem. Gimnazista korom óta arról szól minden döntésem, hogy mi az, ami a külvilág számára jól hangzik, akár jó az nekem, akár nem. Eszerint választottam egyetemi végzettséget. Nem érzem már, hogy mi a jó nekem, nem kedv, lelkesedés, érdeklődés alapján döntök, mint mások, és rendre igent mondok olyan dolgokra, amiket valójában nem is akarok, mert félek attól, hogy igazából nincs olyan, amiben igazán ki tudnék teljesedni. Nem találom magamat. Hozok egy olyan döntést, ami meghatározza az életem, mert úgy érzem, már "illik", de közben valójában nem vágyom rá, nem akarom csinálni. Keserűen élek. Mi ebből a kiút? Másnak hogy van bátorsága olyat választani, amit szeret, akkor is, ha az esetleg vakvágánynak bizonyul majd később? Pl. sosem mennék filozófia szakra, még akkor sem, ha élnék-halnék a filozófiáért. Olyan szakra mentem, aminek magas a presztízse. Csak az a baj, hogy közben elvesztettem magamat. Elindulok olyan irányokba, amiket nem akarok igazán, és közben egyre kevésbé szeretek élni.
2018. szept. 2. 21:03
 1/7 anonim válasza:
29%
Sehogy. RIP
2018. szept. 2. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
0%

Hogy akarsz olyant választani, amit szeretsz, ha nem szeretsz semmit?

Ha nincs konkrétum, amit választottál volna a jelenlegi pályád helyett, akkor nemigen tudom sajnálni a helyzeted.

Helyetted nem tudhatjuk, hogy ki vagy és mit akarsz, mi a célod.. ha van egyáltalán.

2018. szept. 2. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
22%

Túl sok energiát fordìtottál a tudásod fejlesztésére, ahelyett, hogy a szíveddel is foglalkoztál volna. Az életedet te irányítod, te döntöd el, hogy merre haladsz, emellett azt is, hogy mi iránt lelkesedsz.

A legfontosabb az az, hogy nem szabad kiadni a kormányt a kezedből, mert könnyen visszaélhetnek vele. Csak magadra hallgass, akkor nem fogsz csalódni.

2018. szept. 2. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Az utolsó első mondata nagyon betalált. Utolsó előtti: én nem azt érzem, hogy ne lenne célom, hanem inkább az, hogy már gyerekként túl nagy és túl definiálatlan célokat tűztem ki (sikeres szülők példáján felbuzdulva), amik egyszerűen összenyomtak. Szerintem azért tartok itt. Más sokkal könnyebben megy a szíve vágya után. Én meg lebeszéltem róla magam.
2018. szept. 2. 22:33
 5/7 anonim ***** válasza:
De ez csak a karrier. Párjaidat is úgy választottad, hogy másoknak ki tetszik, te meg ki nem állhattad őket, vagy mi? 😃
2018. szept. 3. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Hát... inkább úgy volt, hogy aki eddig volt, azt mind kissé kompromisszumosnak éreztem. Mármint, van olyan, akivel legszívesebben állandóan együtt lennék, csak az ilyeneknek soha nem én kellek. És ja, nagyban befolyásol az, hogy a környezet mit gondol a választásomról...
2018. szept. 3. 22:58
 7/7 anonim ***** válasza:

Van az a kissé frivol, de elég kifejező mondás, miszerint „aki egész életében másokat követ, az sosem lát egyebet, mint seggeket”.


Szerintem érdemes lenne elgondolkodnom rajta, számodra mit jelent a siker. Írod, hogy „sikeres” szüleid vannak – miben áll a sikerük? Mert ez mindenkinek mást jelent, hogy pár példát írjak:

– pénzt,

– hatalmat,

– jó szociális hálót / családot,

– az érzést, hogy értéket teremtesz

Te mitől lennél elégedett? Ha mondjuk a szüleidnek hatalmat és pénzt jelent, attól még lehet, hogy te boldog lehetnél hatalom nélkül és kevesebb pénzzel, de egy olyan szakmával, ahol alkotsz valamit.

Erre senki sem fog tudni választ adni helyetted.


A „presztízs” is elég relatív dolog. Az én „köreimben” egy filozófusnak nagyobb a presztízse, mint mondjuk egy közgazdásznak. Ahogy egy lelkiismeretes, jó asztalosnak is nagyobb a presztízse, mint egy hányaveti orvosnak. Számodra mi a fontos, hogy pl. a felületes szemlélő tátsa a száját, mert te doktor vagy (miközben rühelled és ebből kifolyólag rosszul is végzed a munkádat), vagy hogy olyan dolgokkal foglalkozz, amit szeretsz és tudsz (legyen az bármi), így akik ismernek, azok megbecsüljenek érte?

2018. szept. 6. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!