Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Lehet hogy az osztálytársamnak...

Lehet hogy az osztálytársamnak valamilyen személyiségi zavara van? (Többi lenn)

Figyelt kérdés

Mindig is nehezebben barátkozott, de ezt nem úgy kell érteni, hogy az a fajta volt, aki könyvet olvasott, vagy telefonozott egyedül, hanem aki akart barátkozni, és mindig ott akart lenni a társaságban, csak valahogy sosem sikerült "népszerűségre" szert tennie.

Nagyon rosszul kontrollálja az érzelmeit, ami agresszióval társult, tehát például amikor felidegesítik (ez általában több ember, és részükről poén, csak ő nem úgy értelmezi), előjöhetnek nála ilyen dührohamok, ami megnyilvánult már abban, hogy a földhöz vágta a táskáját többször is, de volt már hogy nekiugrott valakinek.

Alapvetően érzékeny, tehát magára tudja venni a dolgokat, de érzelmi intelligenciája viszont nagyon kevés van, tehát például empátiát nagyon ritkán tanúsít, és nem látja át az olyan dolgokat, hogyha pl. ezt és ezt csinálná, akkor az ennek és ennek az embernek esne rosszul (vagy átlátja de nagyon minimálisan).

Az nem tudom számít-e, de akiben megbízik, annak már panaszkodott arról, hogy sokszor van veszekedés a családjában, (kívülről abszolút normális családnak néz ki, jó anyagi körülményekkel).


Azért kérdezem, hogy mi lehet vele, mert segíteni (és megérteni) szeretnék neki, de én ezt nem látom át egymagam.


A válaszokat előre is köszönöm.



#osztálytárs #érzelem #személyiségzavar #érzéketlenség #érzelmi intelligencia #osztálytárs személyiségzavar #szociopata osztálytárs
2018. okt. 14. 21:26
 1/7 anonim ***** válasza:
ugyan ez voltam en is. alapvetoen nem voltam csendes, csak sehogy sem jott ossze a baratkozas. nalunk is allando volt a veszekedes, hala egy szemelyisegzavaros anyukanak. a csaladjaban valami nem oke es emiatt a szocializacioja sem olyan amilyennek lenni kene. nyilvan agressziv es erzekeny, ha allandoan kudarckent eli meg a beilleszkedest, gondolom a csaladjaban ez a szerep jutott neki aztan ezt viszi tovabb a kozossegekbe. valoszinuleg igen, szemelyisegzavara van. az, h nem latja at a dolgokat es az empatikus kepessegei nem a legjobbak az nem biztos, h szociopatasag. nekem is megvannak ezek a tunetek. egyszer fel is hivtak ra a figyelmem elegge. tanultam pszichologiat, olvastam is pont errol valamit, de mar nem remlik teljesen, hulyeseget meg nem akarok mondani. de igen, a csaladja miatt van ez es hosszutavon rengeteg problemaja lesz meg ebbol.
2018. okt. 14. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
ha gondolod, bovebben privatban is meselhetek. :D
2018. okt. 14. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Én nem hinném, hogy személyiségzavara van, inkább én ezt a nevelés, szülői válaszkészség, törőés és annak a légkörnek az eredményeként gondolom, amiben felnőtt, amiben most él. Ha tényleg vannak viták a családban, az rengeteg feszültséget okozhat benne, ami agresszióban nyilvánul meg. Az érzelmi intelligencia alacsony szintje is inkább arra vezethető vissza, ahogyan a szülei foglalkoztak/nem foglalkoztak vele kisgyermekkorában.

Ez persze csak feltételezés, de lehetséges.


Ha szeretnél vele megértő lenni, és segíteni neki, akkor próbálj meg vele kedvesen beszélgetni, azt éreztetve, hogy elfogadod, és hátha jobban megismered, és esetleg kiderül, mi állhat ennek a viselkedésnek a hátterében.

2018. okt. 14. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Esélyes hogy van neki.Valószínű, hogy ahogy mondtad is otthon nincsen minden rendben. Mivel az ilyesfajta viselkedés sok esetben (nem mindig, de sokszor) az otthon bántalmazott (nem feltétlen fizikailag értem, de az sem kizárt) gyerekeknél fordul elő. És az, hogy ti is "bátjátok" a suliban(még ha poénból is, érthető hogy rossz néven veszi,amikor egy veszekedéssel teli környezetben nőtt fel, és gondolom őt sem kímélik )csak olajat tesztek a tűzre, mert otthon is biztos bántják. És nincs olyan ember akit ha folytonos bántalom, megalázás ér normális érzelmi reakciók alakuljanak ki nála. Ezért lehet hogy nem ismeri fel azt amikor ti poénkodtok, és azt is "támadásnak" veszi, amire természetes reakció a védekezés vagy visszatámadás.(nála visszatámadás:csapkodás, rúgdosás..) És nézzen ki egy család akármilyen normálisan, egy kívülálló nem tudja megmondani hogy egy család "normális-e" . Elképzelhető, hogy mivel mondtad hogy jó módban élnek, a szülei sokat dolgoznak és ebből következően stresszesek, így elhanyagolják, sőt lehet hogy a szülei folyton leszólják. Vagy pont az ellenkezője hogy igazából nem élnek jómódban és azért is megy a vita(nem lehet tudni, nem laksz vele) . Az hogy megy otthon a veszekedés nyílván nem normális, és ha ő kis kora óta ezt látja,hallja ezt tanulta el,persze hogy nem képes együttérzésre,és normális érzelmi reakciókra. Valamint ha soha nem kapott a szüleitől szeretetet persze hogy nem fogja tudni tovább adni ha azt se tudja mit kell, és hogyan.A legjobb amit tehetsz vele, hogy mivel szerintem szeretetet senkitől sem kapott, te adsz neki(és ezt most nem romantikus értelemben értem). Barátkozz vele, éreztesd vele hogy nincs egyedül, segíts neki, persze ezt ne ilyen nyíltan hogy"hallod nekem elmondhatod a családi problémáidat", mert akkor csak azt éred el hogy kerülni fog. Hanem inkább finoman érdeklődj felőle,mutasd ki neki hogy benned őszintén megbízhat (és ne olyan legyél, mint akiben a srác megbízott, de kipletykálta a dolgait és már te is tudod, hogy megy otthon a veszekedés) és ahogy minél jobban a bizalmába fogad mehetsz bele a személyesebb dolgokba is. Legyél a támasza, és ne bátsátok még poénkodva se, főleg ha látjátok hogy ő nem úgy fogja fel ahogy ti szánjátok.. A földön fekvőbe se rúgunk bele hanem felsegítjük. Segítsd fel szegény srácot...
2018. okt. 14. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
utolso ketto, nagyon jokat irtatok, nekem is hasznos volt. :D elso voltam.
2018. okt. 14. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Tényleg nagyon hasznosak voltak.

Az igazság az, hogy ő engem az egyik legjobb barátjának tart, és ezt az otthoni dolgot nekem mondta el. De természetesen én ezt nem adtam tovább, csak itt nevek nélkül.

Ami azt illeti sokszor meghallgattam már, egy kisebb baráti társaságban vagyunk, ahol ha ő összeveszik a többiekkel akkor velem beszéli meg. Csak már sokadjára volt olyan pl. Hogy nem gondolt bele abba, hogy egy-egy ilyen dührohamkor miket mond, és azzal kit bánt meg. És én is úgy gondolom, hogy később ebből még nagyobb problémái is lehetnek. Mondjuk annyi pozitívum van, amit kifejeltettem, hogy ezek nem mindennapos dolgok, hanem mondjuk havi egyszer van ilyen...

2018. okt. 15. 06:41
 7/7 anonim ***** válasza:
Nem hinném hogy gondod lenne... Rosszul neveltek fel, és egy ilyen emberhez pedig közeledni kell! érdeklödni beszélni hozzá Segíteni neki nem pedig elnevezni némának.
2018. okt. 15. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!