Van más is, aki egész eddigi életében valahogy mindig eltaszított magától mindenkit vagy idővel elhidegült tőlük?

Nálam folyamatosan ez van. Viszont egy külső tényező segítségével rájöttem az okára, és kezdem belátni, hogy ez így nem jó hosszútávon. Változnom kell.

Javaslat: engedd meg magadnak a változást, ha egyszer jön a felismerés.

Abban hasonlítunk, hogy én is eléggé egyedül vagyok. Viszont én sosem akartam mindenáron kötődni más emberekhez. Bár jó lenne 1-2 igaz barát, de rengeteg barátra meg népszerűségre nem vágyom. Jó talán 1 igaz barátom volt, de ő meghalt. Amire vágytam volna, hogy anyámmal jó kapcsolatom legyen, de az nem lett soha, nem jövünk ki, már nem érdekel. Amire pedig mindenképp vágyom, hogy egyszer végre legyen egy párom, akit szerethetek, és akihez igazán közel állhatok, szóval úgy igazán legyen...

A kollégákkal jól kiszoktam jönni. Utálni nem utálnak, Más meg úgy nem hiányzik.

Tudod én azt figyeltem meg, hogy azok a népszerű emberek, hatalmas baráti körrel... Igazából nem is igazi barátságok, többség érdekekken alapul. Sokszor csak pont annyi az érdek, hogy minél több ismerősük legyen kölcsönösen. De segíteni egymásnak már semmiben nem segítenek. Na tudod, nekem ez nem hiányzik....