Nők, akik nem szeretnétek gyereket?

A piros kisautómat és a legót szerettem, utóbbiból építettem autót, mivel rendeset nem kaptam, csak hülye babákat.

Az apró babákkal elvoltam, mert azok ráfértek az autóra.

Plusz nagyon szerettem a természetet járni, ha az nem is játék.

Amúgy még lehet gyermekem, nagy kaland, de annyira nem vonz.

Volt babám, közben játszottam is velük, de kicsi korban is inkább szaladtam oda egy kiskutyához, mint a babákhoz vagy az élő csecsemőkhöz.

Mit játszottam? Kutyával, cicával, kergetőztünk, árokcica, ugróiskola, mászóka, doktoros, énekesnek öltöztem és énekeltem, balettoztam, teljesen normális gyerekkorom volt. Meg nagyon szerettem a kertben tevékenykedni. De a gyerekekkel a mai napig sem tudok mit kezdeni, pedig már 33 éves vagyok.

2. voltam és nem voltam világos. A piros kis Ferrarit már tiniként kaptam, de akkor is örültem neki.

A babákkal különben megpróbáltam játszani, levágtam az ujjukat, lecsavartam a fejüket és levágtam a hajukat meg ilyenek, de ez unalmas volt. Szerepjátszani az apróbbakkal szerettem és a macikkal. Most, felnőttként a plüssállatokat kedvelem, bármit, csak maci ne legyen, az unalmas, klisés. Jó, unikornis se legyen meg póni. Denevér, kígyó, pók, béka, inostrancevia (sajna az nincs), az cool.

S korábban nem írtam, de sosem játszottam papás-mamást, szerintem. Őszintén szólva nekem az is fura, hogy egy szexuálisan éretlen lány (vagy bárki) gyerekként tekintsen egy műanyagdarabra. Oké, hogy szerepjáték, értem, hogy felnőttutánzás, de bennem mindig ez volt, hogy mi közöm nekem ahhoz a világhoz? Előbb fiúzzak. De a saját gyerek az élőlény, a baba pedig egy unalmas tárgy.

Én "klasszik" kislány voltam, 2 éven keresztül minden ünnepre egy játékbabát kértem, ami "evett, ivott, becsinált" és még beszélt is néha (nem kaptam meg soha).

De rengeteg babám volt, imádtam a plüssöket is. Sokat játszottam papás-mamást.

Nálam igazából a szülői minta a hunyó. Egyébként vagy egy 16 évvel fiatalabb tesóm, akit én neveltem fel kb, szóval biztos vagyok benne, hogy nem akarok gyereket soha.

Voltak plüssállataim, általában azoknak találtam ki mindenféle dzsungelkirályságokat, meg kincskeresőset játszottam a házban/udvaron, és emlékszem szerettem puzzlekat is kirakni... Babázni úgy babáztam, hogy mindenféle bűnügyi rejtélyeket találtam ki a babáimnak (pl Barbie ellopta híres 4karátos gyémántkarkötőt a nemzeti kincstárból, amiért a Moncsibabákból álló ítélőbíróság előtt kellett felelnie)

Hirtelen ezek ugranak be.

Papás mamást nem játszottam, babáim voltak , olykor a hajukat akartam levágni vagy leszedtem a fejüket hogy megnézzem mi van belül. Öltöztetni szerettem a babákat. Sok plüssöm volt .

10 éves korom alatt fiúkkal barátkoztam ,bicikliztünk, fogócskáztunk, kártyáztunk . Majd lett egy barátnőm olyan 11,12 évesen majd még egy fiú haverom. Velük inkább sétáltunk, beszélgettünk már.

Tizenéves korom óta érzem azt ,hogy számomra szükségleten egy gyerek így nem is akarok. Bár egy apró babát aranyosnak találok viszont egyáltalán nem vágyok rá. A gondolat is taszít ,hogy valaha is legyen nekem.