Mit tegyek, hogy hasonló dolgok ne érintsenek mélyen és ne indukáljanak bennem önsajnálatot? (bővebben lent)

Sok évig mindig segítettem embereknek, volt akinek több napon-éjszakán át oldottam meg a problémáját. Felhívtak és gyorsan elhadarták ami kellett, csak akkor hívtak, ha kellett valami, találkozásra is csak akkor értek rá, egyébként azt mondták: nem érnek rá.

Mikor kórházba kerültem, tudták, mennyire tartok az egésztől (altatás, műtét), nem jött érdeklődés hogylétem felől.

Sok évig segítettem, ha én kértem segítséget problémám megoldása érdekében, jött a "nem 'tom", ill. ha mégegyszer kellett segítség akkor a "mittomén hognan tudjam, nem vagyok én atyaúristen hogy mindenki problémáját megoldjam".

Úgy gondolom, valamiért-valahogy szolgává tettem magam és soha nem volt egyetlen igaz barátom se.

Lehet nem is izgatna sokakat, ha pl. eltűnnék ebből a világból.

Nem tudom, miként lehet igazi barátokat találni és nem érdek-embereket, akik kihasználnak, majd, ha már nincs rám szükségük, egyszerűen otthagynak és önmaguktól soha nem keresnek.

Különösen azt nem tudom elfelejteni, hogy annyira sem érdeklődtek, hogy keressenek, mikor kórházban voltam.