Ha ez nem depresszió, akkor micsoda?

Egyik ismerősöm azt állítja magáról depressziós, diagnózis nélkül. A szülei elhanyagolták egész gyerekkorában és még mindig. Viszont én ismerek diagnosztizált depressziós embereket és valahogy ők teljesen mások. Az ismerősöm szeretné, hogy lássák a felszínes merőleges vágásokat a karján. Többször mondta már családtagjainak, hogy ez van vele és maradjanak vele, mert egyedül újra rájön a késztetés. Folyamatosan keresi magának a figyelmet, hogy foglalkozzanak vele és ezt a barátai és az iskolákban a tanárok meg is teszik, van, hogy órákat kihagy mert ott sír a tanáriban nyílt téren.

Kicsit úgy érzem, hogy a depresszió nem így szokott működni, a legtöbb depresszióval diagnosztizált ismerősöm inkább kerüli a figyelmet, hosszú újjú pulcsiban járnak 40fokban is, hogy az emberek ne lássák a sebeket. Járnak terápiára rendszeresen, hogyha már azon a ponton vannak, hogy van erejük dolgozni a problémán, javítani a helyzetükön. Én nem vagyok pszichológus természetesen, ezért nem állítom, hogy ez nem depresszió, csak nekem másnak tűnik. Kicsit inkább a figyelemhiány van középpontban, mint a mély melankólia. Van más személyiségzavar esetleg lelki betegség amit ebben inkább fel lehet ismerni?