Miért látom “feketén-fehéren” a világot, vagyis miért csak a végleteket ismerem, és miért reagálok mindent túl?

Mindent és mindenkit vagy nagyon szeretek, vagy nagyon utálok. Ha csak egy kis bajom is van, mondjuk fáj a fülem, már képzelem is az életem milyen lesz ezentúl süketként. A jövőmet vagy úgy képzelem el hogy vagy a legnagyobb sztár leszek a világon, vagy úgy hogy minimálbérből alig fogok kijönni a pénzemből. Ez miért van hogy csak végletekben gondolkozok? Egyszerűen nem tudom elképzelni az arany középutat semmiben, és mindent túlreagálok... ha tetszik valaki, már képzelem el a közös jövőnket együtt felnőttként...Ez a túlreagálás nagyon zavar engem, mert az egész életem egy idegeskedés, a legkissebb dolgon is annyit idegeskedek, tovább kombinálom, tiszta ideg leszek, majd kiderült hogy nem is volt semmi csak én hittem azt, de ez nem egyszer-kétszer, hanem naponta többször. Mindig van egy aktuális “probléma”, ami éppen életem legnagyobb problémája, de két nap alatt túl vagyok rajta. A leírtak alapján ez mi lehet? És mit lehet vele csinálni? Nagyon szeretnék változtatni, és az nem jó válasz hogy “ne legyél ideges”, vagy “ne reagáld túl a dolgokat”. A nem cikiző válaszokat előre is nagyon szépen köszönöm!!