Van olyan ember aki mindig boldog, vidám, vagy ez csak egy álarc?

Van egy jó ismerősöm, az a típusú ember, aki mindig jókedvű, mosolyog, nyüzsög. Ha valami gondja van, láthatólag az sem viseli meg nagyon.

Eleinte ez nagyon imponált nekem, mindig sikerült átragasztania rám is a jó kedvet.

Amióta jobban megismertem, valahogy álarcnak érzem, és annak ellenére, hogy jóban vagyunk - vagy legalábbis én ezt gondoltam és ő is így kimondta, hogy barátnők vagyunk - nem éreztem, hogy megnyílt volna nekem, annak ellenére, hogy én igen, tehát mondhatni megrekedt a barátságunk egy szerintem inkább jó ismerősi szinten.

Tehát, amióta ezt tapasztaltam, nagyon zavar, hogy ilyen, és totál az ellenkezőjét érzem, ha meglátom, idegesít.

És most azt nem tudom eldönteni, hogy ő tényleg ilyen boldog eber, akit semmi rossz nem zökkenthet ki ebből? Ez őszinte viselkedés? Vagy ennyire erősen ragaszkodik egy kívülállóknak mutatott, felépített karakterhez, hogy nem képes levenni az álarcát? Ha ez utóbbi, akkor lehet barátkozni /elfogadni hosszu távon egy ilyen attitűdű emnert és ha igen, akkor hogyan, milyen mentalitással tegyem képessé magamat erre? Fogadjam el hogy nem enged és valószínűleg sosem fog ennél mélyebb barátság kialakulni?