Miért jó csak a pozitív dolgokat hallani? Velem van a baj, ha szeretek rossz dolgokról beszélni és sajnálni magam?

Múltkor beteg anyámmal voltam orvosnál és mellém ült egy kedves nő, aki folyamatosan arról mesélt, hogy milyen egészségügyi problémái voltak meg miken ment keresztül. Anyám pedig egyből figyelmeztetett, hogy koptassam le a pi***ba, mert ő nem akarja ezt hallani és azt mondta, hogy csak a pozitív dolgokkal kell foglalkozni. Hát őszintén megmondom én inkább hallgatom más nyomorát, meg beszélgetek arról, hogy milyen sz** ez meg az, minthogy valaki egész álló nap hencegjek a diplomájával, jó munkahelyével, csinos barátnőjével és a pozitív boldog életével. Egyetemista vagyok és nem haladok a tanulmányaimmal és folyamatosan tiltottam le azon ismerőseimet, akik a szakdogájukról meg a diplomaosztójukról posztolgattak képeket. Engem nem érdekelnek ezek a lehúzó pozitívnak beállított ajnározások. Ezeket én lesz**om, mert egyrészt irigy vagyok, másrészt rohadtul nem érdekel kinek milyen jó, de abból erőt tudok meríteni amikor valaki panaszkodik és szívesen hallgatom illetve a sajnálkozás is jó dolog, mert önigazolást ad számomra, hogy tehetetlen vagyok. Inkább élek így, minthogy sanyargassam mások fényezésével meg azzal, hogy mindig megfelelni akarok. Nagyon szívesen ismerkednék is ilyen emberekkel, de az a baj, hogy alig találkozok ilyennel, mert nekem úgy tűnik, hogy mindenki sikeres, motivált és pozitív. Utálom az önfényezést és a beképzeltséget! Köztetek van hozzám hasonló gondolkozású ember?