Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit kéne tennem? (Lelki dolgok. )

Mit kéne tennem? (Lelki dolgok. )

Figyelt kérdés

Megpróbálom a lehető legértelmesebben és legrövidebben megfogalmazni a problémámat, de nem tudom, hogy sikerülni fog-e.

Az a helyzet, hogy úgy érzem, hogy senki sem szeret. Félreértés ne essék, sem az iskolában, sem családon belül nem bánt senki, de úgy érzem (vagy attól félek, nem tudom), hogy igazából a körülöttem levő emberek csak megtűrnek, és mivel jó fejek, nem akarnak megbántani azzal, hogy megmondják az igazat arról, hogy gyűlölnek. Ha a szomorú igazságot mondanák el (tehát, hogy utálnak), azt elhinném, de ha valami pozitívat mondanak rólam, azt nem.

Attól félek, hogy igazából mindenki utál, és ezt egyedül én nem tudom, mert senki sem akarja elmondani.

Valamint, akármit is csinálok, egy idő után bűntudatom lesz, még akkor is, amikor semmi rosszat nem tettem. Például: nemrég találkoztam egy barátom baráti körével, ami számomra ismeretlen emberekből állt. És tök jól elbeszélgettem velük, kedvesek voltak meg minden, de most a napokban bűntudatom van azért, amiket mondtam, pedig semmi rosszat nem mondtam, nem bántottam meg senkit (legalábbis nem tudok róla), egyszóval teljesen normális beszélgetés zajlott le köztünk.

És ugyan másoknak meg tudok bocsátani, magamnak nem tudok.

Valószínűleg ez az egész azért alakult ki bennem, mert általánosban az osztálytársaim ezt éreztették velem, de ez már több mint 3 éve volt, a mostani osztályom pedig tök jó fej, mégsem tudok megszabadulni ezektől a gondolatoktól.


Lehet, azért érzem a fentieket, mert igazából én utálom saját magamat?

Mit tudnék tenni ez ellen? (Mármint a gondolatok és az öngyűlölet ellen?)



2019. ápr. 28. 13:17
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
ha valakit gyulolnek akkor az egy ido utan utalatosnak fogja magat latni aki nem melto a szeretetre. es mivel ennyire mely nyomott hagyott benned ez a dolog ezert nem erzed, h tenyleg szeretnenek. viszont ez mar egy masik tarsasag ahol nem utalnak, itt mar nem kell magad gyulolnod, mert elfogadnak teged. az meg, h azt hiszed, h nem akarnak csak megbantani az egy kognitov torzitas. te mindenhol azt varod, h ugyan az legyen a kimenetel, mint anno altalanosban es ezert mikor megsem ugy alakul akkor megprobalod megmagyarazni magad, h megis ugy van. extrem esetben ilyenkor az emberek direkt elerik,.h gyuloljek oket ujra, csak amiatt, h visszaigazolodjon a gyanujuk es ujra a megszokott kornyezetben legyenek. vedd eszre, h mar mas a kormyezet es itt nem utalnak, kulonitsd el az altalanis iskolat ettol a sulitol. :D
2019. ápr. 28. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Most őszinte leszek veled, és hidd el tapasztalatból beszélek mert sok dolgom mentem keresztül az önutálat miatt.

Az egyik lehetőség, hogy elmész pszichológushoz, és hátha segít önbizalmat szerezni egy terápia által.


A másik,hogy először beszélsz valakivel erről, valakivel akiben megbízol. Persze ez sokat nem fog változtatni, csak könnyebb lesz a lelkednek.

A következő, hogy kitűzöl egy célt. Egy célt amit el akarsz érni, azért hogy jobban érezd magad. Pl "szeretni fogom magam".

És mindent megteszel hogy ezt elèrd, mert ugye TE ezt AKAROD. Nem KELL semmit tenned, ne úgy fogd fel, hogy "szeretnem kell magam" hanem hogy "szeretni AKAROM magam" vagyis ezt nem másokért csinálod, hanem azért hogy ne érezd ilyen retekül magad. Nézz utána, hogy kell önbizalmat növelni, és igyekezz ezt tenni.


Senki nem fog szeretni magad helyett. Kiírtad most ezt a kérdést, de valójában mi csak tanácsokat tudunk adni. Neked kell elhoznod a változást hogy mindez jobb lehessen.

És még egy dolog, ne siettess semmit. Sokszor évekbe telik kièpíteni egy ember önbizalmát, önszeretetèt az önutálatból. Az a lényeg hogy ne add fel.

2019. ápr. 28. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!