Mit kéne tennem? (Lelki dolgok. )

Megpróbálom a lehető legértelmesebben és legrövidebben megfogalmazni a problémámat, de nem tudom, hogy sikerülni fog-e.

Az a helyzet, hogy úgy érzem, hogy senki sem szeret. Félreértés ne essék, sem az iskolában, sem családon belül nem bánt senki, de úgy érzem (vagy attól félek, nem tudom), hogy igazából a körülöttem levő emberek csak megtűrnek, és mivel jó fejek, nem akarnak megbántani azzal, hogy megmondják az igazat arról, hogy gyűlölnek. Ha a szomorú igazságot mondanák el (tehát, hogy utálnak), azt elhinném, de ha valami pozitívat mondanak rólam, azt nem.

Attól félek, hogy igazából mindenki utál, és ezt egyedül én nem tudom, mert senki sem akarja elmondani.

Valamint, akármit is csinálok, egy idő után bűntudatom lesz, még akkor is, amikor semmi rosszat nem tettem. Például: nemrég találkoztam egy barátom baráti körével, ami számomra ismeretlen emberekből állt. És tök jól elbeszélgettem velük, kedvesek voltak meg minden, de most a napokban bűntudatom van azért, amiket mondtam, pedig semmi rosszat nem mondtam, nem bántottam meg senkit (legalábbis nem tudok róla), egyszóval teljesen normális beszélgetés zajlott le köztünk.

És ugyan másoknak meg tudok bocsátani, magamnak nem tudok.

Valószínűleg ez az egész azért alakult ki bennem, mert általánosban az osztálytársaim ezt éreztették velem, de ez már több mint 3 éve volt, a mostani osztályom pedig tök jó fej, mégsem tudok megszabadulni ezektől a gondolatoktól.

Lehet, azért érzem a fentieket, mert igazából én utálom saját magamat?

Mit tudnék tenni ez ellen? (Mármint a gondolatok és az öngyűlölet ellen?)