Az ismerőseim miért titkolják, vagy félnek elmondani a saját véleményüket, akkor is ha például magamról kérném azt?

Sokat teszek mások véleményére, és ez annyira súlyos már nálam, hogy saját magamnak is képes vagyok hazudni emiatt, amit el is hiszek. Például, ha egy barátom utálja a metal műfajt, onnantól kezdve én is utálom, még akkor is ha azt sem tudom miért (nyilvánvlóan azért amiért ő, csak nem tudom mi az). Ebből kifolyólag rengeteget kérdezek magamról, és sokszor saját magamra terelem a témát. Szemrebbenés nélkül meg tudom kérdezni hogy esetleg undorítónak találnak-e, és ha igen akkor miért. De még ha nem is ennyire merész kérdésemre kérnék választ, akkor is hazudnak vagy titkolják előlem a dolgokat, amiket el szeretnék kerülni: Mivel ebből lesz hogy teljesen kiközösítenek, és kibeszélnek.. én az inkább mondjuk el az érintett személynek dolog híve vagyok, nem szeretek senkit sem a háta mögött kibeszélni. Hisz ha el sem mondjuk neki, lehet észre sem vette, és akkor se tudna rajta változtatni ha szeretne. Amihez természetesen nincs közöm, azt nem teszem szóvá, de ha mindig kopogtatja a körmét, ami nem csak engem hanem az összes környezetében lévő személyt zavarja, akkor talán szóvá teszem négyszemközt neki (feltéve ha rendszeres rossz szokásról van szó). Persze vannak kivételek. Szóval azt kérem mindig, bármi is az, ha zavar valakit valami bennem, legyem az akármi, mondja el mert szeretem a kritikát, feltéve ha értelmes alapokon nyugszik. Változtatok is rajta, ha úgy gondolom érdemes és nekem is jobb lenne úgy. Még az első pár alkalommal meg is értettem, ha nem merték elmondani, de ha már sokadszorra volt ilyen és látták rajtam hogy nem sértődök meg ezen. Főleg mivel én kértem, nem értem egyszerűen hogy miért nem mondják el és hogy tudnám meggyőzni őket hogy az őszinteség az ilyen helyzetben a legjobb számomra és nekik is mivel nem idegesítem ezzel őket, és jobban megismerem hogy mit kéne tennem és mit nem.