Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek mennyire jelent...

Szerintetek mennyire jelent majd hátrányt ismerkedésnél, ha nem szeretnék gyereket?

Figyelt kérdés

Tisztában vagyok vele, hogy 18 évesen még az ellenkező nemből sem szeretne senki, viszont én már most 100%-rá tudom, hogy nekem nincs szükségem gyerekre és ezen a döntésemen senki kedvéért nem leszek hajlandó változtatni. Azt gondolom, hogy ez egy annyira meghatározó dolog egy ember életében, hogy itt nincs helye kompromisszumnak, ha ebben a témában nem értünk egyet, akkor nincs keresnivalónk egymás mellett. A közeljövőben hosszútávú kapcsolatot szeretnék - tudom, kicsi rá az esély, hogy ennyi idősen összejöjjön - amiben évek elteltével szóba kerülhet majd a gyerek téma is párom részéről. Igazából fogalmam sincs hogyan lehetne kiszűrni, hogy melyik férfi vágyik az apaságra és melyik nem. Érdemes lenne ezt már a legelején tisztázni, mondjuk pár hónapon belül, hogy mik az igényeink ilyen téren? Tényleg nem szeretném majd azt, hogy egy egyébként jól működő, harmónikus kapcsolatnak, amelyben a párommal tökéletesen kiegészítjük és megértjük egymást, azért legyen vége, mert mindketten mást szeretnénk.


Ha esetleg volt valaki hasonló helyzetben, nagyon örülnék pár tanácsnak. Kérlek ne nézzetek hülyének a kérdés miatt, nekem ez fontos!



2019. júl. 4. 08:00
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
98%
Teljes mértékben meg tudom érteni az álláspontodat. Én sem szeretnék gyereket. Akikkel eddig jobban megismerkedtem, lányok, mind szeretett volna. És hát egy kis "hátrányom" származott ebből náluk. De én sem vagyok hajlandó változtatni senki kedvéért sem. Szerintem pár nap ismerkedés után már erre terelheted a szót. Így viszonylag hamar megtudod majd, hogy mi az ő álláspontja.
2019. júl. 4. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
25%
Tudom, hogy most 100 %-nak erzed, de 10-15 ev alatt nagyon sokminden valtozik. Ha talalkozol egy olyan ferfival, akit mindennel jobban szeretsz, lehet meggondolod magad, hogy a szerelmetek gyümölcsekent gyermeket vallalj. Ha pedig 10-15 ev mulva ugyenezzel a ferfival leszel, szeretetben, boldogsagban, es te meg mindig nem akarsz gyermeket, ö viszont igen, eleg lesz akkor feltenned ezt a kerdest. Addig elvezd ki a kapcsolat minden percet.
2019. júl. 4. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
91%
2es ez a jó oldala, de én sok olyat is hallottam már hogy valakit eddig hülyítettek és utána derült ki hogy nem akar gyereket.
2019. júl. 4. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
42%
3-as igen, az undorito es melysegesen elitelem, ha valaki nem öszinte e teren, csak mert fel, hogy elvesziti a parjat. Induljunk ki abbol, hogy akerdezö nem ilyen!
2019. júl. 4. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
9%
Azért ez nem feltétlenül így működik. Az ember is állat, csak kicsit advancedebb fajta. Ösztönök attól még vannak, és egyszerűen felülírhatják a gondolataidat. Lehetsz akármennyire intellektüel, attól még a genetikailag kódolt programod vezérel téged is, ha tetszik, ha nem. Lehet, hogy 20 év múlva te leszel az, aki "követeli" majd a gyereket.
2019. júl. 4. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem jobb az ilyet az első randin tisztázni. Lehet, hogy nem épp a legromantikusabb téma, de legalább nem rabolják az emberek egymás idejét.
2019. júl. 4. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 Vree ***** válasza:
100%

Ahogy 5ös mondta, ezt a kockázatot be kell vállalni. Most az ösztönösségtől eltekintve is, az emberek személyiségben is változnak 1-2-3 évtized alatt. Kábé azt kérdezed tőlünk, hogyan szűrôd ki azt, akivel X évtized után is boldogan fogsz élni. A válasz az hogy sehogy, ezt nem lehet előre tudni, és rajtad is óriási mértékben múlik, hogy hogyan alakul majd a kapcsolatotok. Hogyan alakult az ő élete, temiattad/neked hála, hogy valajphiva jutottatok? Ezzel nem azt akarom mondani hogy más minden viselkedése a te hibád, hanem hogy eleve elvetélt úgy gondolkodni, hogy előszőr megtalálom a “tökéletes” partnert, és onnantól minden hawaii. Onnan kezdődik, ott jön majd, hogy mit teszel bele, és “tökéletlen” partnerrel is a legboldogabb kapcsolat lehet, hanápoljátok. Kompromisszumok mindig lesznek. Jó, nyilván gyerekfóbiás ne olyat válasszon, aki már kicsi kora óta a szülőségről álmodozik, nyilván. De azon túl, hogy megkérdezed p, hogy MOST mit szeretne, és igyekszel belőni, hogy személyiségre milyen típus (nyilván bizonyos hajlamok, szokások valószínűsíthetik vagy ellehetetleníthetik a gyerekvállalást), a jövő kockázatot, hogy esetleg szétmentek, fel kell vállalni.


Ismerkedésnél amúgy nem hiszem hogy hátrány, sok férfi is van hasonlóképpen. (Mennyivel durvább problémák vannak, mint a tiéd! XD Ez semmi.) Az őszinteséget mindkét féltől elvárnám, tehát hogy ne hazudjon, hogy akar gyereket, ha nem, csak hogy ezzel tetsszen (a képzeletében). Minél őszintébbek vagytok és maradtok, annál jobban működik a kapcsolat és annál simább egy esetleges szakítás. Mindig fáj persze de kevésbé érzi magát a két fél becsapva, ha a “szabályokat”, ígéreteket-vállalásokat, gy ilyen fontos kérdésben, előre megbeszélték.

2019. júl. 4. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
95%

Èn is màr gyerekkènt tudtam nekem soha nem lesz es nem is akarok gyereket.

32 èvesen se gondolom maskèp sőt csak örülök,hogy egy èlethosszigtartò rabszolgasàgban nem veszek rèszt.


Nehèz ügy kèrdező,de csinàld amit èn csinàltam.

Màr randi előtt fektesd le a jàtèkszabàlyokat,hogy neked soha nem kell ès soha nem is akarsz gyereket mert idegesìtenek nem is szereted őket,plusz önző is vagy mert a pènzt nem vagy hajlandò ràkölteni.


Hatàsos hidd el,sokan ott bontjàk az ismerkedèst de jobb is,màr elejèn ez derüljön ki.

2019. júl. 4. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! Őszintén szólva nem igazán szoktam ismerkedni, maximum interneten próbálkozom néha. De ha úgy hozza az élet, hogy megismerkedem valakivel, mindenképpen meg fogom említeni neki az álláspontomat már az elején, akkor is ha nagyon fiatalok vagyunk.
2019. júl. 4. 10:31
 10/28 anonim ***** válasza:
92%

Mond meg neki,hogy figyelj az a helyzet,hogy nem szeretem a gyerekeket,azt meg plàne nem ami egy gyerekkel jàr,se pènzt nem akarok ràkölteni,se a kènyelmes bulis,utazgatòs èletet felàldozni,ès azt se akarom,hogy időmet hozzà igazìtsam,tùl laza vagyok es g_ci önző,ebbe nem fèr bele soha gyerek.


Erős de ha veszi a lapot akkor ő az embered 😊

2019. júl. 4. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!