Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit tegyek, ha rettentő...

Mit tegyek, ha rettentő butának érzem magam?

Figyelt kérdés
Mindig is volt bennem egy egyfajta kissebségi komplexus. A nővérem nagyon okos,intelligens, egyetemre jár, különösebb erőfeszítés nélkül tanul meg mindent, míg nekem ez egyátalán nem megy, van hogy a tanulnivalók felett órákat ülök és képtelem vagyok bemagolni. ami érdekel azzal nem szoktak gondjaim lenni. egy ideje kezdtem megbarátkozni azzal a gondolattal hogy a családban en vagyok az egyetlen aki nem értelmiségi, de az utóbbi napokban visszahallottam olyan rosszindulatú vélemenyeket az ismerettségi köreimből, miszerint egyesek engem ostobának tartanak, és szerintük másokat is elrontok ezzel. az elején csak nevettem ezen de azóta nagyon mélyen beleástam magam és azt kell mondjam igazuk van. tényleg mérhetetlenül együgyűnek tartom magam. Megkérdeztem a testvéremet és az őszinte véleményét kértem, de nem tudott rá konkrétumot mondani. épp annyit mondott amitől világossá vált számomra hogy tényleg az vagyok. azt mondta hogy nagyon lassú vagyok, de ezt nem fejtette ki jobban, amitől számomra még világosabbá valt a helyzet. szüleimet meg sem kérdezem, félek a válaszuktól. az utóbbi időkben szuicid gondolataim támadtak, mostanában egyre több. borzalmasan érzem magam, nem tudom mit kéne tennem. kérlek segítsetek.
2019. júl. 6. 12:11
 1/6 anonim ***** válasza:
Muvelodj a neten.
2019. júl. 6. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy figyelemhiányos vagy.

[link]

2019. júl. 6. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Nem görcsölsz rá egy kicsit? Szinte bemagyarázod magadnak.
2019. júl. 6. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Elég komoly gondjaid vannak, ez nyilvánvaló. Kezdjük azzal, hogy tanultságban, és ezáltal papírokban méred az intelligenciát, ami a létező legnagyobb hibák egyike. Nem attól leszel intelligens, hogy van 3-4 papírod innen-onnan, hanem attól, hogy nyitsz a világ felé, próbálsz minél több dolgot megismerni, és folyamatosan képzed saját magad minden lehetséges téren.


Ha találsz valami olyat ami érdekel, biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebbnek fogod találni a tanulást is. Nyilván vannak dolgok, amiket kötelező megtanulni (ez az alapműveltség), de ezt már általános iskolában el kellett sajátítanod.


Ezen felül pedig láthatóan önértékelési problémáid vannak, amit javarészt az ismerősi köröd, és a családod okoz. Nem furcsa egyébként? Pont azok löknek a szakadékba, és pont azok nem veszik ezt észre, akik elvileg "értelmiségiek", és intelligensek. Ebből is látszik, hogy nem minden az iskola, ha nincs mellé önálló gondolkodási képességed, érzelmi intelligenciád, és hasonló, alapvető dolgok. Ha olyan okosak lennének, tudniuk, látniuk kellene, hogy segítségre van szükséged, és ezt meg kellene adniuk. De nem teszik, mivel ők épp olyan ostobák, mint amilyennek te látod saját magad, nekik köszönhetően.


Az én tanácsom az, hogy fogadd el aki vagy, és ne az alapján éld az életed, hogy mit mondanak mások. Persze azért fogadd nyíltan az építő jellegű kritikát, és igyekezz belőle tanulni. Ezen felül keresd azokat a dolgokat amik érdekelnek, hasznosak számodra, és szívesen tudnál meg róluk többet is.

2019. júl. 6. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Màrmegintanővéremmindenbenjobbkérdés


A vótmán is vótmá

2019. júl. 6. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Aki butának érzi magát, gyakran nem is olyan buta. Ahhoz, hogy érzékeld a saját butaságod, már kell ész.

Nézd meg pl az első válaszolót. Ő tényleg bizonyítottan buta, de nem érzékeli magáról egyáltalán.

Szóval ne aggódj, annyira nem lehet vészes a helyzeted. :)

2019. júl. 6. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!