Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Mi lett volna a helyes döntés?

Mi lett volna a helyes döntés?

Figyelt kérdés

Ami történt.

Külföldön élünk, saját lakásban . Sorházban élünk ami azt jelenti, hogy a lakások egymás mellett vannak. Mi lakunk a 23 számú lakásban. Mellettünk van a 24-es lakás amiben egy normális angol házaspár él. Mellettük a 25-ös házban is angolok élnek, de ők próblémásak. Állandó kiabálás, bulik stb. Sok gond van velük. 24-esek többször adtak be panaszt ellenük, kevés sikerrel. Hajnalig tartó bulizás, hangzos zene miatt is többször hívta a rendőrséget, de már nem jöttek ki. Jó pár hónapja a kétszomszéd között az utcán nagy vita alakult ki, és a 25-ös nekiment a férfinak, és durván megverte. Férjem , én meg a férj felesége nagy nehezen szétválasztottuk őket. Rendőrséget valaki más hívta, mivel verekedés volt, kijöttek. Végül egyiket sem tartoztatták le. Még annak ellenére sem, hogy több tanú is mondta, a 25-ös támadt. Eltelt pár nap, és egy este arra mentünk haza, hogy láttuk a 25-ös felgyújtotta a 24-es kukáját, és betörte az ablakát (bedobott valamit) Valami gyúlékony dolgot dobott be , mert a kuka szinte rögtön lángra lobbant, nagy lánggal égett. Rohanás, oltás, rendőr, tűzoltó is kijött. Elmondtuk a rendőröknek, hogy mit láttunk, hogy ki volt. Én még képet is csináltam, amin látni, hogy a pasas épp megy el a háztól. 24-es feljelentést tett, az ügy bíróságra került. Pár hete volt az első meghallgatás, ahol mi a szemtanúk is ott voltunk. 25-ös tagadta a vádakat, így további tárgyalás lesz. Azóta a 25-ös ránk szállt. Ha meglátt minket, megvetően, hangosan ordít, hogy rohadt migránsok takarodjatok haza.. árulók vagyunk. Vagy nem szól semmit, csak a nyakán elhúzza az újját, jelezve, hogy elvágja a torkunkat.Férjem olyan magyar módon oldotta volna meg. Vagyis szétveri a fejét, de nem tehetjük meg. Ha megtesszük, miket is megbüntetnek.

Annyit csinálunk, hogy ha látjuk mobiltelefont elővesszük,látványosan mutatva, hogy mindent rögzítünk, megyünk haza. Mondjuk is, hogy felvétel indul.. De nem érdekli. A tárgyalás ideje még messze van. De már egyre nehezebben bírjuk- Elköltözni nem akarunk, örülünk, hogy 10 év után sikerült megvenni a lakást. Addig amíg nem laktak ott, olyan jó volt. Szóval egyre jobban kivagyunk. 25-ös mostanában azt mondogatja hogy ti ostoba migránsok, ha visszamondjátok a tanúvallomást, nem piszkálna senki titeket. Sajnos már azon agyalunk, hogy elég volt visszamondjuk, akkor leszáll rólunk. De nem tudjuk mi a helyes döntés. Azt hittük, hogy jól döntöttünk amikor szemtanúként vállaltuk a tanúvallomást. Most már nem hisszük, hogy lesz ennek jó kimenetele. Egyszerűen nem értem miért azok szenvednek akik normálisak, dolgos emberek? Ti mit tennétek?

Minden egyes migránsozását, fenyegetését jelentjük a rendőrségen, de mindig lerázzák az egészet, hogy "nincs mit tenni"..szóval nincs segítség. A 24-es szomszédot is terrorizálják, ők is egyre nehezebben bírják már


2019. okt. 27. 15:48
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Így látatlanban könnyű, de nem mondanám vissza.

Semmit nem nyernétek vele.

Úgysem szállna le rólatok, és a jövőben is csak eldurvulna, mert ebből azt látja igazolva, hogy neki mindent lehet.

Ugyanúgy csinálnám, mint eddig: minden atrocitást felvennék és jelentenék. Gyűljön csak az anyag.

2019. okt. 27. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Ha most meghunyászkodtok, akkor csak a költözés marad, mert örökre csicskák lesztek a szemében. Tartsatok ki, a gyújtogatásért úgyis letöltendőt kap.
2019. okt. 27. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Addig verném minden nap amíg el nem költözik.
2019. okt. 27. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Feljelentés a rendőrségen
2019. okt. 27. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Sajnos ez országtól függetlenül költözés. Az erőszakos sajnos mindig nyer.

Minél előbb költöztök, annál jobb.


ha már kifizettétek, vehettek másikat, ezt meg kiadhatjátok, persze valószínűleg néhány havonta változó embereknekm a szomszéd miatt.

2019. nov. 19. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!