Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Szomszédok ütik a falat, ha...

Szomszédok ütik a falat, ha zajt hallanak. Mihez tudok kezdeni?

Figyelt kérdés

Albérletbe lakom a párommal. Beköltözéskor úgy tűnt egy normális néni szomszédságában fogunk lakni bár kiredüét ez nem igaz.


Első néhány napban sokat pakoltunk napközben, estefele. Bár volt rá eset, hogy későbbig is elhúzódott. Egyik nap éjfél körül is tettünk-vettünk és már készültünk aludni, de néhány csendes percet követően nagy dörömbölésre lettünk figyelmesek. A szomszéd ököllel üti a falat és el is kiáltotta magát nagy hangosan. Ekkor jöttünk rá, hogy ott van még valaki, az pedig az unoka.

Párommal elszégyelltük magunkat, hogy ez miattunk volt. Egyáltalán nem gondoltuk volna ilyen hangosak lennénk, vagy ennyire vékonyak a falak. Ezután mindig odafigyeltünk.


Következő ilyen eset amikor anyukám meglátogatott és beszélgettünk. Kb. este 7-8 óra lehetett, amikor ismét ütik a falat.

Ez után a párom barátnője volt nálunk vendégségben, kb. ugyanekkor, ugyanez a történet.

Mindkettőnél átmentem és megkérdeztem mi a probléma, bár amikor szóba kellett állni velünk akkor csak a nyekergés ment. "Vendégek vannak? Csak kicsit zajosak és... stb." Megkértem, hogy ne üssék a falat, hanem hogyha szeretne mondani, "üzenni" valamit, nyugodtan kopogjon. - Egyébként is állandóan a folyosón van, és figyelőzik. Sokszor az ajtón is bekukucskálna, ha tudna.


Történt egyszer, hogy napközben pakoltunk a konyhában. Valaki csöngetett az ajtónál, párom pont az ajtóhoz nézett és a bejárati ajtó ablakán keresztül felismerte a barna mellényét. (otthonka + mellény szettben volt mindig) Ekkor átmentem megkérdezni, hogy miben tudok segíteni, de akármennyire mondtam, hogy láttuk, ő tagadta, hogy ott járt volna az ajtónknál. Pedig résre nyitott ajtónál kukucskálva várta, hogy mi fog történni. Akárcsak a kisgyerekek.


Ez után nem igazán hallottam róluk, nem is köszönnek a folyóson.

Egyébként hangoskodni nem szoktunk, nyugisak vagyunk. Általában éjfél körül szoktunk lefeküdni, és reggel 6 után ébredünk.

Odafigyelünk, hogy későn ne zajoskodjunk, viszont nem fogok mindent úgy csinálni, mintha egy alvó kisbaba lenne a házunkban. Normális hangnemben beszélünk, nem csapkodom az ajtókat, de ha lerakok egy poharat az asztalra nem fogok arra figyelni, hogy egy árva hangot ne adjon ki.

Buli, hangos zene, veszekedés, ordítozás soha nem volt, a szomszéd ha kedve tartja, mégis öklözik a fallal.


Előző este kb. éjfél lehetett, amikor már ágyba befeküdve csendesen beszélgettünk, majd 5 perc csönd után megint ütik a falat. Megérteném ezt az állandó figyelemfelkeltést, ha egész nap dörömbölnék, fúrnék, éjszaka meg hardstyle partit tartanék tecktonik táncosokkal, de ennyik miatt?



Mihez tudok kezdeni ilyen szomszédokkal?

Előre is köszönöm.



2020. okt. 13. 08:23
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
100%
Laknék én házba nagyon szívesen, de itt már a panel is 20 millió, a házak 40-nél kezdődnek. Sokaknak ez nem preferencia, hanem pénz kérdés.
2020. okt. 13. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
Unatkozik a mama. Nem tudsz mit kezdeni vele. Viseld el. Mondjuk én márcsak azért is csinálnék valamit, hogy idegesítsem, de ez én vagyok, ez egy rossz hozzáállás.
2020. nov. 10. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
nagyon sajnállak titeket kedves kérdező. Az ilyen szomszédnak mindegy mit csinálsz, mert minden apró nesz miatt szólni fog. Nálunk is minden hülyeségért szólnak a szomszédok. Ilyenkor azt nem értem soha, hogy nekem alapból még soha nem volt problémám senkivel. A szomszéd gyerekei pl folyton üvöltöznek kinn az udvaron, de mi konkrétan megoldottuk annyival, hogy a hálószobánkat átraktuk egy udvartól távolabbi szobába, illetve becsukjuk az ablakot vagy berakunk egy zenét és akkor nem halljuk őket, nem zavarnak. Amúgy engem inkább az zavar, hogy nem lehet nyugodtan beszélgetni nyitott ablaknál, nem lehet magánéleted sem, mert egymás hegyén hátán élnek az emberek. Ha megtehetném , akkor elköltöznék egy olyan házba ahol nagy udvar van és ahol kicsit messzebb vannak a szomszédok, mert ez szerintem nem élet, ha ennyire pisszeni sem lehet esténként pl. Meg ami nekem még szintén fura, hogy én pl annyira elfáradok a munkával, hogy estére kidőlök és engem egyáltalán nem zavar semmi zaj. Ha valaki fáradt, akkor tud aludni attól, hogy a szomszéd lerak egy poharat a pultra.
febr. 14. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!