A kollégium tényleg olyan szörnyū hely?

Attól függ. Aki annyira szeret egyedül lenni, hogy abszolút képtelen elviselni a közelében másokat, annak igen. Aki nem kiállhatatlan személyiségű és alkalmazkodásra képtelen, az minimum el tudja viselni vagy még szereti is a kolis életet.

Nyilván a középiskolai és az egyetemi kollégiumok között is különbség van. Én csak egyetemiben laktam (lakom), el nem tudom képzelni, hogy valaki megmondja, hogy mikor mehetek ide-oda és mikor kell lefeküdnöm este.

Undorító hely.

El nem tudnám képzelni, hogy ott lakom. Magánélete ott 0 az embernek.

Már pedig milyen élet az amiben ez nem adatik meg.

#6 Ahá, szóval lánykolesz... Hát igen, takarítani ki szeret?

Hajdanában én fiú koleszben laktam öt évig (Münnich Ferenc, BME). A takarítás nekem sem volt kedvencem, 'kicsit' ki is használtam a néger szobatársam tisztaság 'mániáját' ebből a szempontból, szégyen ide vagy oda, mindig ő takarított (3 évig laktunk együtt). Panaszkodott is kétkapura angolul a néger barátjának, de nekem sose szólt emiatt, így hát hagytam 'érvényesülni'.

Lényeg ami lényeg, jó szobatársat kell találni és minden oké...

Egyetemi kollégiumban laktam, akkor még meglehetősen lepukkant állapotban volt, ici-pici kétágyas szobákkal. Intim szféra nulla, de voltak előnyei is a dolognak, sokszor jó volt, hogy könnyen talált társaságot magának az ember.

Gimiben elsősként 19-en lettünk volna egy szobában, inkább a városunkban levő, kicsit gyengébb gimit választottam, de azt biztosan nem bírtam volna ép ésszel.