Hogy bírjátok a szülői házban?
Elsősorban nem azok véleményére vagyok kíváncsi, akik azért laknak még otthon, mert kényelmes a mamahotel, hanem azokra, akik anyagi szempontok miatt kénytelenek inkább otthon maradni a szülői házban, mert pl. egy albérlet luxusát nem engedhetik meg maguknak, saját lakás/ház meg a reménytelen kategória.
Persze, tudom, hogy itt mindenkinek "habcsók és szivárvány" a kapcsolata a szüleivel, nekem sincs gondom egyébként velük, de felnőtt fejjel teljesen másként gondolkodom sok dologról mint ők, és egyszerűen sokszor nagyon nehéz elviselni őket. Nekik sem könnyű, hogy tesómmal még itthon élünk felnőtt létünkre, kitenni nem fognak, úgy vannak vele, hogy ha már nem tudtak elindítani az életben, legalább annyival támogatnak, hogy otthon élhetünk, spórolhatunk. Nem egy száz szobás kastélyban élünk, hanem egy kicsi házban, mindenkinek van egy szobája, de ha ki akarok menni a konyhába, tuti belebotlok valakibe, és nem mindig van kedvem jópofizni velük. Ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt már sokszor szikrázik a feszültség a levegőben, úgyhogy már nagyon nehezen viselem, de egyszerűen nincs más opcióm.
Ti ezzel hogy vagytok?
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:#4es kommentedre.
Nekem azért KELLETT, eljönnöm a szülői házból, mert már tarthatatlan volt. Ja bocs vagyis anyummal jöttünk el, mert apám kikészített minket. Arra hazamenni, hogy a szekrény rése közé be van állítva a kés.... Akkor inkább 100x albérletet fizetünk anyummal.
Te még szerencsés helyzetben vagy, annyira nem rossz, hogy el kelledjen jönnöd, te még tudsz félrerakni. Én is próbálok, érettségi óta gyárban dolgozom, túlórázok.
Most 23 vagyok, már majdnem 2.5 milliót fizettem ki életem során albérletbe. Hidd el jobban örülnék,ha azt a pénzt félre tudtam volna tenni, de sokkal nyugodtabb így, minthogy mikor lesz elvágva a nyakunk..
válasza: válasza:Én sokáig éltem a mamámmal - és így a szüleim is. Nem volt mindig jó, sok probléma volt, de egyébként mi mindig egy egységként éltünk. Szóval például a nyugalommal sose volt baj, mert teljesen természetes volt mindenkinek, hogy többen is létezünk egy térben.
Nekünk is nehéz volt, számtalan konfliktus alakult ki, sokszor nem csak nézeteltérések miatt, hanem szimplán karakterhibák miatt is: mindenki elég határozott, és erős hangvételű volt. De mi nagyon szerettük egymást, eltekintettünk sok minden felett, és tűrtük az életet. A sok nehézség ellenére, szimbiózisban éltünk, mindig kisegítettük egymást. Visszatekintve szerintem mindenki jól járt, csak néhány áldozatot kellet hozni. Szóval szerintem ez hozzáállás kérdése, meg hogy mi a fő prioritás.
válasza:" kitenni nem fognak, úgy vannak vele, hogy ha már nem tudtak elindítani az életben, legalább annyival támogatnak, hogy otthon élhetünk, spórolhatunk. "
Na látod, EZ becsülendő. (Amúgy nem olvastam végig a hozzászólásokat).
Én pl. ugyanígy voltam, nem tudtak elindítani az életben (még egy önerővel sem), ezzel együtt anyám 20 éves korom után nem győzött kiutálni otthonról, na ez meg szemétség.
Becsüld meg, vagy ha nem tetszik, változtassál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!