Jól tettem hogy megszakítottam teljesen a kapcsolatot az engem bántó emberekkel és elmegyek mellettük?

Középiskolában egy jóindulatú, kicsit lúzer srác voltam aki mindenkivel haverkodott, de senkinek nem vált a barátjává. Ha kellett kihasználtak, de utána simán kibeszéltek, kiröhögtek! Az iskola vége felé teljesen ellenem fordultak, mert beleszerettem egy lányba (viszonzatlanul) aki A menő srácért volt oda. Gúnyoltak a hátam mögött, majd amikor szembesítettem őket, többen beismerték hogy rosszat tettek velem de mégis megszakították a kapcsolatot. Egyszercsak nem csörgött többet a telefonom (akkor nem volt mobilinternet meg internet se nagyon), így telt el több év. Közben már dolgoztam, de ezek miatt a sérelmek miatt nem mentem egyetemre! Szocfóbiám lett. Elköltöztem, dolgoztam és lett pár barát-haver. Itt is megvolt az hogy én voltam a társaság lúzere, akit azonnal lecseréltek ha volt jobb. Pl elmentünk egy fesztiválra két “barátommal” de 10 perc után otthagytak egyedül mert csatlakoztak egy menő emberke meghívására hozzájuk, ahova engem nem hívott meg! Ott álltam tök egyedül!

Ezután 1 évvel súlyos, halálos kimenettel is végződhető betegségem lett sajnos. Ekkor kaptam meg újra a törődést! Bekerültem a kórházba és közben kicsináltak a hátam mögött! Kibeszéltek, pletykáltak, később már senki nem jött be hozzám, nem érdeklődött utánam. Azt mondták rólam, hogy fura srác voltam (!) amúgy is, lúzer vagyok, foglalom a helyet az irodában. Pletykákat találtak ki (hogy aids-es vagyok vagy drogfüggő) és ezeket terjesztették, gúnyolódtak. Ekkor határoztam el, hogy meggyógyulok és elfordulok ezektől az emberektől! Igaz, hogy mindig könnyű céltábla voltam, mert mindig viccelődök, látszik hogy béna vagyok és soha nem vágok vissza, félek az erős emberektől!

A gyógyulásom óta (5 éve) elköltöztem újra, messzebbre, de néha véletlenül összefutok ezekekkel az emberekkel. Próbálnak megszólítani, köszönni, de a párommal elmegyünk mellettük! Rájuk nézek és elfordítom a fejemet, tovább megyek. Nővérem mesélte, hogy most bunkónak és a pénze miatt lenézőnek mondanak, de már nem érdekel! Úgy érzem ezek az emberek lehúztak, kigúnyoltak, így nem érdemelnek egy köszönést sem! Legutóbb azzal találkoztam aki mindig jófejeskedett velem, de ő találta ki a drogos pletykát is! Én kibeszéltem neki a lelkemet, majd azt mondta másoknak, hogy drogelvonón vagyok. Haha. Előtte meg az akart odajönni hozzám, aki a középiskolában a pletykái miatt megverettetett engem, úgy akart csinálni mintha nagy öreg cimborák lennénk. Elfordultam és mondtam a páromnak “nem tudom ki lehet ez az alak, gyere menjünk arrébb” (persze elmeséltem utána)

A párom igazat ad nekem és én is jobban érzem magam nélkülük! Viszont bunkónak érzem magamat, de még mindig jobban annál, mint amikor szóba álltam egy-egy ilyen emberrel! Pl egyszer az előző barátnőm jelenlétében mondta rám az egyik “barát” : “na mi van aids-es, te élsz még?” és röhögött, majd megboxolt viccelődve! Nagyon nagy poén valakit aids-esnek beállítani aki rákos volt és le volt fogyva 45 kilóra. Persze amikor beteg voltam, elfelejtett és fel se vette nekem a telefont, de nekem jófejnek kellett volna lennem vele, mert régen ismertük egymást!

Jelenleg nincsenek barátaim, csak a párom! Jól megvagyok így! Vannak emberi kapcsolataim a munkavállalóim által, de egyikükkel sem barátkozok! El is neveztek “a magányos farkasnak”, de nem zavar. Szerintetek jól tettem, teszem hogy ignorálom őket és nem bocsátok meg ezeknek az embereknek? Tudom, hogy nagy erény a megbocsátás, de a példa azt mutatja, hogy az emberek nem változnak. A gyerekünk 6 éves, nem szeretném ha “viccből” drogosnak meg aids-esnek hívnának előtte, én meg tűrném mosolyogva mint régen mindig-mindent.