Szerintetek jó ötlet 40 évesen hazaköltözni a szüleimhez hogy ne legyek annyira magányos?

Ha a szüelid szerettek, akkor menj haza. Ha csak a gyávaságod, és a gyerekkorod utáni megszépített honvágy miatt mennél, akkor ne. 15 év alatt nem találtál egyetlen pszichiátert sem, aki segítetett volna abban, hogy feloldja azt a problémát benned, ami miatt magányos vagy?

Tudom, hogy sok a sarlatán, de azért akad egy-két használható is köztük.

Természetesen hazamehetsz a szüleidhez, visszafeküdhetsz a gyerekkori ágyadba, nézegetheted a lányt az ablakból akinek azóta már két gyereke van és egy másik településen lakik a férjével. Mindezt megteheted, csak kérdéses mennyire teszel jót vele magadnak. Amikor Budapestre költöztél elindult egy folyamat ami azóta is tart, ha már 15 évet leéltél ebben a városba akkor ez a város már az otthonod, az utcák és az emberek befogadtak Téged, tehát itt vagy otthon. Mindenkinek megvan a maga baja tudod jól, mindenkinek ugyanolyan nehéz; de nézd meg, senki sem siránkozik, mindenki teszi a dolgát aztán majd lesz valami. Lesz ami lesz, ne törődj vele. Szerintem túl sokat foglalkozol azzal, hogy mi volt és minek kellene lennie. Hülyén hangzik, de igaz az a mondás, hogy élj a mának. Ne sirasd a gyerekkorodat meg a régi szerelmedet, kegyetlen dolog, de vedd tudomásul hogy soha nem fog visszatérni. Ez a vonat már nagyon régen elment, itt az ideje újra átnézned a menetrendet milyen vonatok közlekednek mostanában. Nem lesz ugyanaz, nem lesz ugyanolyan, de a vont az vonat, akkor is ha másmilyen színűre van festve. Egyrészről azért érzed magad öregnek (tudom nem ezt írtad, de valószínűleg erről is szó lehet) mert állandóan a régi időkre gondolsz, közben pedig a jelenkor megállás nélkül tovarobog melletted, mint az intercity amelyik nem áll meg a kisebb állomásokon. Másrészről látod ezt a sok tinit meg huszonévest ahogy boldogan nyalják egymást, de a nagyváros az ilyen, ebbe bele kell törődni; közösségben élsz ahol mindenki lát mindenkit, mindenki tud mindenkiről valamit, akkor is ha nem olyan sokmindent mint faluhelyen szokás. Ne ezzel foglalkozz, hanem éld a saját életedet, alakítsd ki a szikásaidat, számolgasd hány lány/nő flörtölt veled aznap a trolibuszon, keresd meg a városban azokat a helyeket ahol jól érzed magad és járt oda rendszeresen. Most nem feltétlenül kocsmákra, bárokra vagy bevásárlóközpontokra gondoltam, lehet az akár egy park is ahol mindig látni szoktad ugyanazt a lányt/nőt kutyát sétáltatni. Pestiesen szólva, ne parázz ennyire, gyereked még ötven évesen is lehet; legfeljebb hetven éves leszel amikor Ő húsz éves lesz, de a mai világban már ezt is el tudom képzelni. Bármi mást is el tudok képzelni, lehet egyszer csak lesz majd egy fiatal lány vagy idősebb nő aki barátkozni akar veled. Vedd észre, hogy a dolgok átalakulóban vannak – ahogy itt írta valaki –, ez most egy változó világ, semmi sem statikus hanem minden mozgásban van és percről percre változik. Türelem, tedd a dolgodat és ne add fel, majd előbb–utóbb lesz valami, a dolgok beindultak de időbe telik ameddig mindenki részesülhet belőlük. Nekem pl. sokat segített az, hogy elkezdtem újra azokat a zenéket hallgatni, amelyeket tinikoromban hallgattam. A szomszéd kiscsaj meg is kérdezte a liftben mit hallgattam tegnap este, küldjem már át a linket, mert az a szám k***a jó volt amelyikben az Emese van... "Emese, most már indul a buszod,

Menj haza szépen,

Látszik, hogy tudod,

Hogy meg vagy bolondulva,

S holnap ne gyere újra,

Ne gyere újra!" Ne add fel haver, kitartás és menni fog! Mindent bele!

Na tessék bzmeg, a szent főtt étel.

Menj haza, neked ennyi volt.