Hogyan kell feldolgozni a magányt?

Én külföldön voltam igy netem sem volt.

Volt hogy majdnem beleörültem es a konyhaban köröztem mint udvaron a rabok a börtönben.(plane ejszakas voltam vendeglatas)

Aztan mindig bennem volt ez a menni csinalni vmit, atcsöngettem a szomszedba is, baratkoztam a vendégekkel, ejszaka melo utan maszkaltam netkavezokba casinokba,összejöttem az üzletvezetökkel, ugy volt hogy at is vesznek, külföldi netes tarskeresön is voltam onnan is lett kapcsolatom, kialakitottam a köreim.

Erdekes csak a magyarokkal nem tudtam baratkozni, tölem loptak, csaltak, nekem hazudtak, kinéztek kiközösitettek, mindig olyanokat kaptam ki, mint ha a kisebbseg jött volna ki dolgozni.

Talàlj olyan munkahelyet ahol vannak emberek. Menj poharszedönek pl szirakozohelyre

Szerintem két dolog a lényeges.

1. Igényelnéd, hogy ne legyél magányos? Ha igen, akkor gondold végig, hogy mégis milyen szintű és mélységű kapcsolatok hiányoznak az életedből, és tegyél ezek kialakításáért. Rengeteg kérdés volt erről, hogyan kell

2. Keresd meg azokat a dolgokat az életedben, amik téged magadat tesznek boldoggá, egyedül, nem másokkal kontextusba téve. És űzd ezeket a tevékenységeket.

Én is egyedül voltam mindig, csak magamra támaszkodhattam, de összeomlani emiatt soha nem akartam.

Szerintem a magány egy belső állapot, szubjektív.

Azt ember arra kezd el koncentrálni, hogy saját maga felelős a saját életéért, és senki mást nem lehet hibáztatni, ha valamit elcs*szel.

Ez egyszerre baromi boldogító gondolat, hiszen nem vagy felelős te sem senkiért, végtelen szabadság van előtted, azt teszed, amit jónak látsz,

másfelől félelmetes, hiszen ha valami balul sül el, nem lesz, aki kihúz belőle, még csak ítélkezésmentesen sem hallgat meg senki (ingyen :) ).

Ha sok évet élsz le magányosan, és nem akarsz megőrülni, akkor elkezdesz felelősséget vállalni a saját boldogságodért. Ha nem kellesz senkinek, akkor elkezdesz mindent magadért csinálni.

Egy kicsit egoizmus, de miért ne tehetnéd meg? Ha az a végtelen szeretet és érték, ami benned van, nem kell senkinek, akkor rákényszerülsz, hogy NE a mások pozitív visszajelzéseire építsd az önbecsülésed, hanem arra, amit a saját életedben ki tudsz építeni.

És ha ide eljutottál, akkor nekifogsz kiépíteni a saját életedet.

Mert csak ez az egy életed van, és megérdemled, hogy jól érezd magad.

Jobb munkát, mint ahol csak megtűrnek, de családosként kellene a pénz, az állandóság és a biztonság, és kénytelen lennél maradni.

Jobb lakást, ruhákat, könyveket, hiszen nincs gyerek, akire elmegy a pénz, költheted magadra.

Elmehetsz fodrászhoz, elmehetsz nyaralni, elmehetsz színházba, elmehetsz tüntetni, mert sem időben, sem lehetőségekben nem vagy korlátozva, és nem kell tekintettel lenned senkire.

Befogadhatsz kutyát, mert nem allergiás rá senki a családból, ha csak te vagy a család. Ráadásul a kutya mindig örül neked :)

Én sokféle magatartással találkozom, ami a szingliséget illeti. Van, aki megveti, van, aki kineveti, van, aki leszólja, lebecsüli, azonban a legrosszabb, aki lesajnálja.

Ez eleinte nagyon bántott, hiszen egy időben mindent megtettem, hogy legyen családom.

Így negyvenesen azonban szembesülök az életem eddigi eredményeivel, és tapasztalom, hogy családos ismerősök is ezt teszik.

Rájöttem, hogy mindenért, amim van, én harcoltam meg. Soha senki sem tett semmit a fenekem alá sem lelki, sem anyagi értelemben.

És ez meglepően jó érzés. Erős vagyok.

Akármennyi is van az életemből (remélem, jó sok!), nem fogom önsajnálattal tölteni. Hanem élvezni akarom.

Nem fogok nyávogni azon, hogy nem kellettem senkinek, hanem megtalálom/felhasználom azokat a területeket, ahova az energiáimat fektethetem. Elég, ha én tudom, hogy értékes vagyok, és boldog. Pont elég jó vagyok :)