Nem paradoxon egy kicsit, hogy az internet világában nagyon sokan magányosak és egyedül érzik magukat?

Teljesen olyan a leírásod, mintha magamról olvasnék. Két évvel vagyok fiatalabb nálad, és az én életem is hasonlóan alakult eddig, ahogy a tied is. Sajnos én is csupa olyan közegbe kerültem bele, ahol egyszerűen elegem lett mindenkiből és végül jobb volt távozni onnan. Most is voltam a haveroknál és egyszerűen lefárasztottak 2 nap után (valószínűleg én is őket). Iskolákból, családból, autóstalálkozókból, diákmunkákból is szintúgy elegem lett. Ezeket nem fejteném ki, mert holnapig kellene olvasnod a válaszom, de az a lényeg az összesben, hogy vagy nem tudtam már alkalmazkodni az adott kényelmetlen helyzetekhez, vagy egyszerűen csak hülyékkel kerültem össze. Meglátásom szerint egyébként ez a "látszólagos magányosság" jelenség nem olyan rossz. Nekem itthon rengeteg dolgom van, egyre kevesebbet gépezek, és egyre jobban képes vagyok befejezni a majdnem 40 éves kocsim felújítását (1 kezemmel meg tudom számolni, mennyi dolog maradt rajta a kezdeti ~50-hez képest, amiket a karantén alatt csináltam meg), tudok eladogatni cuccokat, tudok vérplazmát adni, tudok foglalkozni a kovácsműhelyemmel, a 60-70 éves tévéimmel/rádióimmal/telefonjaimmal és a rajzfilmötletemmel is. Az a nagy igazság, hogy sokkal jobb egyedül, vagy egy szűk társaságban (érts: normális családtagokkal, barátnővel, 1-2 normális haverral pár óráig) lenni. De ezalatt nem azt értem, hogy akkor most 0-24 alatt pornót kell nézni például. Az egyedüllét akkor hasznos, ha produktív vagy. Ha nincs ötleted produktivitásra, akkor érdemes visszamenni az emberek közé szemlélődni, ismerkedni, tájékozódni, élményeket szerezni. Mert néha azért jópofa nézni, ahogy bambán néznek le a pohár fenekére. Vagy jópofa meginni egy kávét a nagyszülőkkel, havonta 1x mondjuk. Az se rossz, ha félévente egyszer elmegyek autóstalálkozóra, azzal az 1 alkalommal kibírom. És tudom, hogy én se vagyok tökéletes, egy kicsit bolondos, lelkes, ambiciózus, és különc jellem vagyok, de egyébként sokan pont ezeket szerették meg bennem... vagy ezeket utálták meg először bennem. Barátnőm nekem se volt soha, bár már nem egy lánnyal randiztam, még egyikkel se jutottam el a csókhoz se. Hát, ez van, én is, meg a lányok is hibáztak bizonyos dolgokban, azért nem történt semmi se végül. Te se keseredj el, tapasztalatból mondom, hogy a csajos társaságokban mindig lesz egyvalaki, akinek be fognak jönni a hozzád hasonló, jó értelemben másabb férfiak. Remélhetőleg ha majd újra elkezdődik a suli (vagy a munka, ha dolgozol főállásban), akkor be fog indulni nálad is az élet. Én kifejezetten várom, mert szép környéken fogok tanulni, logisztikát fogok tanulni két évig és állítólag kifejezetten sok lány jár oda. Én is adok egy új esélyt a sulinak, hátha ezúttal beválik. Ha nincs, találj magadnak egy remek, mámorító otthoni elfoglaltságot, amit büszkén el is tudsz majd mesélni az embereknek. Az nem megoldás, ha begubózol egy sötét szobába és a számítógépet választod az emberek helyett (...mint ahogy a testvérem csinálja 30 évesen). Egyedüllét érzése ellen idővel tudsz tenni, ha majd ki tudsz alakítani te magad egy társaságot, ahol otthon lehetsz. És hidd el, hogy ez hamarabb sikerülni fog, mint gondolnád, csak nyiss a világ felé és a kudarcok után is próbálj adni egy új esélyt az embereknek. Magadon pedig szerintem ne változtass, ha magaddal elégedett vagy úgy, hogy azzal a pár hibáddal tisztában vagy, akkor nincs min' változtatni.

Szerintem nem paradox. A net felgyorsította az életünket és mindenki gyorsan akar mindent. Ez persze, nem megy. De, legyünk őszinték: A legtöbb ember teljes mértékben megdolgozik azért, hogy magányos legyen. Te is. Egy csomóan írták, hogy milyen jó lesz a barátnődnek, de semmit sem tanultál az egészből.

Ez fullra várható volt: a kütyükre kell figyelni, a virtuális (küzdő)térre, így nem kell kontaktust teremteni senkivel sem, azaz kényelmesebb, jobb, biztonságosabb.