Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Mégis mit kellene csinálnom?

Mégis mit kellene csinálnom?

Figyelt kérdés

24 éves férfi vagyok és kib*szott magányos. Az évek során sikerült elveszítenem az összes barátomat, akik megmaradtak azok is egyoldalúak amit én tartok életben. Hiába tettem meg mindent, hiába érdeklődtem, törődtem velük, hiába segítettem és támogattam mindenkit akár betegen, kialvatlanul vagy 12+ óra munka után. Ennek többségben az az oka, hogy olyan családba születtem, aminek köszönhetően köztem és körülöttem lévő társaság között egy anyagi szakadék tátongott. Emiatt közel sem volt részem annyi élményben, amivel ki tudott volna alakulni a szocializálódáshoz szükséges készségem, így új emberek megismerésénél mindig szorongok, de ez a legkisebb gondom.

Ebből az következik, hogy fogalmam sincs hogyan lesz társam az életben, miközben úgy érzem, hogy minden adott lenne hozzá: tisztelem a nőket, diplomás vagyok, átlag feletti egzisztenciával és jóképűnek is tartom magam. Az csak tovább ront a helyzeten, amikor egy nővel való beszélgetés során a barátok témánál kiderül, hogy nekem nem igazán van senki. Volt részem 1-2 olyan társasági élményben, amitől azt érzem, hogy én ezekért a pillanatokért akarok élni. Úgy vágyom rájuk mint egy alkoholista az italára. Amikor belegondolok, hogy nekem ez egy kis ízelítő kivételével nem adatott meg, és talán nem is fog, akkor leírhatatlan fájdalmat érzek. És itt ülök, gyakorira írom ki a szánalmas történetem, mert ezt sem tudom senkivel sem megosztani. A legnagyobb félelmem az, hogy amikor elmúlnak ezek a 'legjobb éveim' úgy, hogy nem történt semmi, akkor valahol 30 felett a 'már túl késő' gondolattal egy kőtélen fogok lógni. Úgy érzem, hogy ez nem élet, amit csinálok..


Köszönöm, hogy végigolvastad.



szept. 14. 23:47
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
100%
24 éves a srác, miért lenne menthetetlen? Amúgy szerintem diszkóban pont nehezebb barátnőt találni, irigylem ha valakinek ott jött össze. Én inkább azt tapasztaltam, hogy a legtöbb lány inkább jól érezni megy magát oda, nem azért hogy valaki felszedje. Ha meg valaki könnyen jön, az könnyen is megy.
szept. 15. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim válasza:

Nagyon sajnálom a helyzetedet, átérzem a dolgot, magam is zárkózott vagyok, kívülállónak tartom magam. 😔

Vannak hobbijaid? Olyanok, amiket társaságban lehet művelni? Ha nincs, én keresnék párat. A pszichológus egyébként jó ötlet, segíthet megoldást találni a szorongásodra, feltárni az okát.

szept. 16. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
76%

Ha van rá pénzed, mindenképp menj pszichológushoz. Ki fog nálad derülni több minden, mint amire most rálátsz.

A pszichológus nem beletörődést tanít,az alkohollal kevered :P

szept. 17. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2020, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!