Elhidegültem az emberektől, jól van ez így?

Sokszor vertek már át, használtak ki, játszottak velem, párom, akivel 3 évig voltunk együtt, a közös életet terveztük de elhagyott egy másikért, a "legjobb barátom", "barátaim" teljes mértékben lesz.nak, már mikor jeleztem hogy beszélhetnénk, találkozhatnánk, vagy legalább csetelhetnénk, 24/7 az volt a válasz hogy "most nem jó bocsi" (1 ember kivételével,viszont vele is gyökerestül megváltozott a kapcsolatunk). "Belefolytottam" magam a tanulásba, jó eredményekkel zártam, most kezdeném az egyetemet, de emberekkel kellene találkoznom. Nem fejtem ki mik történtek ezen kívül, akár a családot, kiemelve apámat, de kialakult bennem az emberiszony, a paranoia, a pánikbetegség és nem hogy nem vágyom emberi kapcsolatokra, mint barátok, ismerősök, pár, család, stb, egyenesen félek az emberektől, ami lehet alaptalan de elég erős ahhoz hogy úgy érezzem menekülnöm kell. Nem érdekelnek a bulik, az ivászatok, a randik, a sportok, az ismerkedés, nem nyomok ki semmit facebookra, instagramra, nem használok tiktokot, snapchatet, twitchet, stb... Egyszerűen csak nem illek bele a korosztályomba, a kialakult képbe, nem illek bele a keretbe. Kiábrándultam az emberekből. Már nem ismerem fel ha valaki maszkot húz mikor beszélek vele, mert már nem érdekel. Már nem érzem úgy, hogy van értelme próbálkozni. Még a cél, amiért tanulok is homályos, egyre elérhetetlenebb... Kilátástalan és felesleges az egész.