Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Léteznek vajon olyan emberek,...

Léteznek vajon olyan emberek, akikben még fellelhető az intelligencia magasabb szintje?

Figyelt kérdés
26 éves nagyon optimista, pozitív gondolkodású meleg srác vagyok, évek óta egyedül vagyok, sok emberben csalódnom kellett, így eléggé aszociális lettem. Ráuntam az emberek gonoszságára, elegem lett, hogy egyszerűen hiába kerestem, nem találtam meg a lelki társamat. Nekem mindig is az volt a vágyam, hogy lesz 1 (nem több, nekem sosem kellettek érdek barátok) olyan ember az életemben, akivel leülök és megtárgyaljuk az ,élet dolgait', tanácsokat adunk egymásnak, jókat nevetünk néha, intelligensen, értelmesen, logikusan megbeszéljük a dolgokat. Nem azt nézzük, hogy kin milyen ruha van, ki honnan jött, kit szeret stb stb, hanem eltekintünk teljes ezektől és egyszerűen csak élünk a pillanatnak. Kicsit olyan ez, mintha egy másik én-t keresnék, aki szintén nyitott, kedves, optimista, nem agresszív és akivel bármiről lehet beszélgetni, akinek átadnám a tudásomat, ő is nekem. És az a fura, hogy én már 16 évesen is erre vágytam, a felnőttek társaságát kerestem, nem érdekeltek a gyerekes dolgok. Próbáltam meleg társaim között keresgélni, de inkább csak még jobban megundorodtam attól a világtól, szánalmas hogy mindenki csak azt akarná, szóval felhagytam a dologgal és soha többet nem keresnék ott, soha. Igazából nekem egy lány partner lenne a legjobb beszélgetőtársnak, vagy egy hetero srác, aki el tud tekinteni attól, hogy velem mi a helyzet, tudom hogy a heterok ettől tartanak, de én tényleg más vagyok mint a többi, de egyébként teljes mértékben megértem miért van előítélet, komolyan, sajnos én már évek óta eljutottam arra a pontra, hogy sorstársaimat nagy ívben kerülöm, hatalmas ívben. Na de ez a kérdés most nem erről szól, ez csak egy info volt rólam. Szóval...nem tudom, szerintetek mit tegyek? Azt mondják, hogy nem kell keresni, az ember egyszer megtalálja a lelki társát, de ez nem jött be. Ha keresem, akkor az sem jó. Nem tudom, veletek volt már hasonló, hogy azt éreztétek: hú, ez a világ tele van romlott emberekkel, vajon vannak még értékekkel rendelkező egyedek vagy nincsenek?

2021. febr. 20. 21:12
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
42%
Biztos nem ezt akartad hallani, de én onnan indítanám, hogy miért is mindig a nemi identitás felől közelíted meg az egész intellektuális kérdéskört?
2021. febr. 20. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
1: nem onnan közelítem meg, csak leírtam, hogy a saját ,fajtámon' belül én nekem elég volt a keresés, de ez egy hosszabb téma lenne.
2021. febr. 20. 21:22
 3/13 anonim ***** válasza:
74%

Ennek ellenére ez volt az egyik legfontosabb információ, amit megosztottál magadról, majd újra visszatértél erre a kérdéskörre.

Az intellektualitás szerintem egyáltalán nem szexuális beállítottság kérdésre. Tehát valószínűleg, ha nem ilyen preferenciák mentén indítanád a keresést, nagyobb sikerrel járnál.

2021. febr. 20. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

Megértem az elkeseredettségedet! Nekem is a legszomorúbb az egész rohadt emberiségben, hogy mindenki a külső alapján ítél. Csak akkor rendesek, kedvesek, ha jóé nézel ki, vagy, ha a hasznot húzhatnak a társaságodból...

Az elmúlt fél év alatt számtalan ismerkedős kérdést kiírtam itt, de mindenki ugyanolyan suttyó...

A férfiakat szidják mindig, hogy mekkora gyökerek meg primitívek, de, én mégis több férfival tudtam hosszasan, értelmesen levelezni, mint nővel!

2021. febr. 20. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
3: rendben, én elfogadom a válaszodat, te így látod. Igazad is van persze abban, hogy visszatértem rá, de nem azért tértem vissza, hogy nyomatékosítsam. Hanem mert nyilván nekem voltak próbálkozásaim ilyen embereknél, de a vége mindig rossz lett, ezért leírtam hogy soha többet. Ezzel nem azt mondom, hogy az én fajtám között ne lenne értelmes ember, biztos van, csak én nem ott szeretnék keresni tovább. Már ha fogok keresni valaha is még.
2021. febr. 20. 21:32
 6/13 anonim ***** válasza:
62%

Sajnos mostanában egyre többször én is ezt érzem. Bár én inkább az “erkölcsi hulladék” jelzővel szoktam illetni az ez embereket, de szerintem nagyjából ugyanarra gondolunk. Szerencsére nekem általános iskolából, és gimiből maradt összesen három barátom, akikkel sokmindent megéltünk, és akikkel nagyon mély, tartalmas beszélgetéseket tudtunk folytatni. Ugyanakkor az emberek többsége felől a közönyt, vagy irigységet tapasztalom. 14 éves korom óta nagyon keményen tanulok - mai mapig, most 27 éves vagyok -, mert hiszek abban, hogy a tanulással stabil és nyugodt életet tudok biztosítani a családomnak, ez mostanra kezdett el beérni olymódon, hogy március óta home officeban dolgozom, jól keresek, szeretem amit csinálok, és nem hajtanak agyon, ez sok embernek nem tetszik.


Érdekes, hogy manapság nagyon sokan a felszín alapján ítélnek, és nem a tartalmat (a Te esetedben az intelligencia, az én esetemben a sok befetketett munka) nézik. Az is zavarni szokott, hogy a sok ostoba ember egymást gyilkolja facebookon is a posztok alatt, holott ha összefognànak, együtt képesek lennének jobbá tenni az életüket, ehelyett atomizálódnak, senkiben sem bíznak, és mindenkit utálnak (ha meleg vagy azért, ha jóképű, azért).


Szerintem fontos, hogy ne mondj le az álmaidról, mert előbb-utóbb bevonzod azt az embert, akivel megértitek egymást, és akivel hasonlóan gondolkodtok. Sajnos az ostoba emberek hangosak, így olyan érzést keltenek az emberben, mintha mindenhol ott lennének, holott ha figyelmes vagy, megpillanthatod az értelmesebbeket (ők általában visszahúzódóak és csendesek).


Kívánom, hogy találd meg a lelkitársad, és sose szégyelld, hogy meleg vagy! Mindannyian küzdünk valamiért, és cipeljük a saját keresztünket. Sose add fel!


26/F/hetero

2021. febr. 20. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
27*
2021. febr. 20. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
62%

Persze, létezik. Mármint, kifejezetten sokan szeretnek filózni az élet értelmén és hasonlókon, de ez általában csak közhelyekből áll és simán gyökerek maradnak, tele rosszindulattal. Manapság kevés a korrekt ember és nehéz is ilyeneket találni. A többség az egyszerűen lapoz, ha valaki nem tökéletes neki vagy nem szolgálja ki az igényeit. Kevesen melóznak rendesen a kapcsolatokon.

Azt nem értem, hogy pontosan mit keresel? Barátokat vagy lelki társat? Szerintem, a lelki társ, sokszor szerelem is lesz.

Egyébként, én is hasonló vagyok. Sok dolog érdekel, néha szeretek dumálgatni, de nem lógok mindig a neten.


"Nem tudom, veletek volt már hasonló, hogy azt éreztétek: hú, ez a világ tele van romlott emberekkel, vajon vannak még értékekkel rendelkező egyedek vagy nincsenek?"


Ilyen sokszor volt már velem. Vagyis, a nagy számok törvénye alapján biztos, hogy vannak, csak azt nem tudom, hogy érdemes e keresni őket, annyira kevesen.

2021. febr. 21. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Az erkölcsi gondolkodásnak semmi köze az intelligenciához. És az érzelmi intelligenciának sincs semmi köze az igazi intelligenciához.
2021. febr. 21. 05:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
24%

Nehéz sorsuk van azoknak, akik valamikben, akár sok dologban jobbak az átlagnál. Én nagyon spirituális vagyok, és hát az élet nem sodor elém nap mint nap megfelelő embereket.


Sok sikert neked is.

2021. febr. 21. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!