Hogyan szerezzem vissza az életkedvemet?

Hosszú út áll mögöttem, és az ismerősöm, barátaim mind megjegyzik, hogy sokkal egészségesebbnek, boldogabbnak nézek ki. Ha megnézem a november-december környékén készült képeimet (bár kevés van abból az időszakból, hiszen tudatosan kerültem a kamerát), én is látom a változást. Szebb lett a hajam, bőröm és fogytam is.

Lelkileg is jobb, de még mindig nem az igazi. Sokszor még így is rám tör a kínzó magányérzet, üresség, szorongás. A legrosszabb a múlt hét volt, akkor sajnos a pengéhez is hozzányúltam, pedig már nagyon régen tettem ilyet.

Régebben volt motivációm, hogy ha elvégzem az egyetemet, akkor karriert fogok építeni, jól fogok keresni. Az akkori párommal terveztem a közös jövőmet, hol fogunk lakni, milyen házban, milyen lesz az esküvő, milyen állataink lesznek. Gyerekeket nem terveztünk együtt. Motivált, hogy ha meglesz a jogsi, összegyűjtök egy autóra, és járom az utakat. Sokkal egyszerűbb lesz kirándulni menni is, mint buszra, vonatra várva. Ma már ezek közül egyik sem motivál, és mind életidegennek tűnik. Az első diplomám pedig meglett idő közben, jövőre egy másikkal is gazdagodni fogok. Két képzést viszek egyszerre, de munkát még csak most keresek mellé. A jogsi sajnos azóta sem sikerüt, de ha összeszedem magam, tervezem újrakezdeni.

A kapcsolatomról viszont kiderült, hogy mérgező volt. Nem haladtunk semmire, egyoldalúak voltak az erőfeszítéseim, mert ő megelégedett a hétvégi találkozásokkal, és a kaja-TV-szex szentháromsággal. Ráadásul egyre erőszakosabbá, agresszívebbé vált, és hirtelen robbant, ha nem tetszett neki valami. A legfájdalmasabb, hogy a családtagjaim már 1-2 év után megmondták, hogy valami nem okés a palival, de én nem hallgattam rájuk, és csak 5 év után jöttem rá magamtól, hogy milyen is valójában. Borzasztóan szégyellem, hogy ilyen vak voltam, mondjuk nem is éltünk együtt.

Exem már nem hiányzik, inkább csak az önvád maradt hátra, hogy hagytam teljesen lerombolni az életkedvemet, motivációmat, önbizalmamat. Besokalltam a sok hiábavaló reménykedéstől, és az erőfeszítéseimtől, amelyek nem hoztak gyümölcsöt. A kapcsolat vége óta (tél) nem volt senkim, még ilyen kavarás szintjén sem. Tetszik valaki, de bonyolult, mert neki munka vagyok (egy szolgáltatást veszek tőle igénybe - nem, nem pszichológus szerencsére) és fogalmam sincs, tudnánk-e továbblépni, nézhetne-e másképp rám.

Ha voltál már hasonló helyzetben, mennyi idő után találtad meg a helyed újra az életben? Nagyon szeretném visszanyerni azt a fajta reményt, motivációt, amit 20-22 évesen tudhattam magaménak.