Más is van úgy, hogy nem képes megtenni az öngyilkosságot, de már az életet se akarja választani?

Jelen! Én is csak megszűnni akarok 15 éves korom óta (most 22 vagyok), de öngyilkossághoz gyáva vagyok. Viszont élni pedig már nem akarok.

Hasonlóan vagyok mint te. Eldöntöm, hogy akkor itt az idő meghalni. Felcaplatok a 7. emeletre, ahol ki akarok menni a tetőre de le van zárva. Nekirohanok az ajtónak de nem törik be. Búsan vissza a lakásba majd sírva bealszom. Vagy akkor elkezdem megkötni a kötelet, de kötés közben beüt nálam az 5 perc, hogy így lehet nem halok meg, de megnyomorodok és paralizálva leszek életem végéig, ami nem éri meg. Meg amúgy is, nem akarom szüleimet magammal rántani, mert ha én meghalok akkor Ők is követnek. Viszont hasonlóan csak vegetálok, szellemileg egyre távolabb kerülök az amúgy mérgező és utálatos családomtól.

És milyen szépen leírtad a magyar eü-t. Emiatt nem megyek én sem a pszichiátriára semmi pénzért.

Same, küszködök az életemmel, néha ráveszem magamat h próbáljak változtatni az egészen, de mindig visszaesek. Voltam bent pszichiátrián öngyi kísérlettel 12 hetet + 2,5 hónapot th-n. Istenem, életem legszebb időszaka volt, hogy végre nem kell senkinek sem magyarázkodnom, h miért vagyok ilyen búval bhaszott. Én alapjáraton alkalmazkodó típus vagyok, szval nem „sokkolt” le az intézmény állapota, bár akik bejöttek látogatóba azt mondták, h életük egyik legszharabb élménye volt az állapotok miatt.

Mindennap szinte történt vmi (szökési kísérletek, bunyó, elkószálás, szerelmi vallomások stb...) :D ha meg nem, mi feltaláltuk magunkat, és mondom, senki sem fikázta le a másikat, ha nem volt kedve vmihez.

Persze, volt aki be volt állva mint a gerely a sok gyógyszer miatt, de az tévhit h mindenkit begyógyszereznek... Azoknál a betegeknél tényleg indokolt volt, mert önmagukra és főleg a környezetükre veszélyesek voltak. Egyébként vannak jogaid, és ha nem állsz (már) kényszergyógykezelés alatt, simán nemet mondhatsz a gyógyszereknek/kezeléseknek.