Mit csinál az aki mint én totálisan ki van égve; de úgy igazából, mikor már az apró örömök sem nyújtanak vigaszt?

Teljesen kiégtem. Művész szerettem volna lenni, grafikus és költő. De rájöttem hogy egyrészt ma már erre nincs igény, az emberek nem igényelnek irodalmi szöveget lássuk be. Látom a mindennapokon, kár tagadni. (Pedig ha találok egy jó könyvet úgy örülök mint majom a farkának. De ez ma már rajtam kívül senkit nem hoz lázba. Bradburry - Marsbéli kronikáit olvasva én is ott szuszogtam az űrhajósokkal a szkafanderben.) Grafikusból is Dunát lehet rekeszteni. Maradtak hobbinak ezek, írok a fióknak. Miért? Mert leköt, megnyugtat. Nekem ez a cigi vagy az alkohol az írás és olvasás. Ez a kettő a legemberibb cselekvés...

Régen nagyon élt-vidám, érdeklődő voltam. Örültem az életnek. Aztán felnőttem és teher lett minden. Nem tudok belehelyezkedni ebbe a világba. Persze ember vagyok én is: emberiek a szükségleteim, a vágyaim és az álmaim - amíg még voltak; ma már nincsenek.

Lányoknál nem volt nagy sikerem, már beleuntam. És szinte mindenbe. Az élet minden területén kiégtem: nem látom értelmét semminek sem.

Egyszerűen taszít mai világ, persze bizonyos szempontból jó, de én nem találom benne a helyem. Persze lehet más korban sem találnám.

Undorít ez a monoton élet, hogy még az a régi romantikája sincsen meg a munkának, mint a régi filmeken... Minden nap egy kicsivel egyre rosszabb.

Nagyon fáraszt minden, a felkelés, az evés, a szükségletek. Unom és fáraszt.

Mikor elalszom, örülök hogy letudtam egy napot, hogy vége.