A magányos emberek hogy tudnak produktívak, sikeresek lenni?

Milyen élet az ilyen?

Nos, olyan, mint az enyém.

Nekem mindenhez akaraterő kell...

A kérdésedre a válasz, úgy tudnak sikeresek lenni, hogy ebbe menekülnek.

Például a kutatók.

Viszont összeségében a magányos emberek depressziósok lesznek, őket már nem érdekli a siker...

Szerintem egy ember akkor lesz sikeres (itt = gazdag?), ha azt dobta neki a gép, tehát, nagyon okos, kitartó, jól el tudja magát adni, talpraesett és/vagy szimplán jó helyre született, de leginkább ezeknek a keveréke, ahol az egyes esetekben az arány lehet más és más.

Nem hiszem, hogy attól függ, hogy valaki magányos vagy sem.

Amúgy, ha sikeres leszel, jönni fognak a "barátok" is.

Hasonlóan vagyok, nem mondom hogy egyszerű.

Megtanultam, hogy ne emberektől várjam, hogy jobb lesz. Ne mások felém irányuló szeretete gerjessze bennem az élethez való örömöt. Ne arra várják, aki nem akar jönni. Ne másnak akarják megfelelni csak azért hogy a barátom legyen.

Ez persze azzal jár, hogy teljesen elhidegül az ember, nincs szüksége másokra. Az egész élete maga köré épül. Úgy töltjük el a napjainkat, hogy abba nem fér bele más.

Szerintem ezt kompenzálni kell, még ha kis mértékben is de minimális szociális hálót ki kell építeni. Hiszen ha jön valaki az életben, mit mondok neki? Ki vagyok?

Hasonlóan vagyok én is, a rajzolás, alkotás is stimmel, a szerelem, akár csak a plátói is, vagy akár a flörtölés, mindig egy csomó energiát adott. Legjobban akkor virulok, minden simán megy, amikor a megismerkedés elején vagyunk, amikor pillangók vannak a gyomromban. Ilyen 10 év alatt 2x fordul elő velem, a következőre várhatok még 3 évet😛

Enélkül hiába jöttek a sikerek, produktív vagyok tanulás, munka és sport terén, de belül üres. A baráti körömet is szingliként szoktam akaratlanul leépíteni, begubózom, csak robotmódban működöm. Most jutottam el oda, hogy elkezdjem függetleníteni magam másoktól, a visszajelzésektől. A valakihez tartozás érzése, a vágy, hogy legyen kihez bújni, megtaláljam a párom minden téren egyre erősebb és megkeseredek benne, hogy a macskás vénkisasszonyság van kilátásban. Sosem voltam karrierista, mindig családra vágytam, alapvetően barátságos és inkább extrovertált vagyok, humán beállítottsággal. Ehhez képest lett egy reál diplomám, egy egész jó állásom, de mintha nem a saját életemet élném, nem vagyok jól.