Mikor érezted magad eddig életed folyamán a legmagányosabban ?

2017 őszén hagytak el. Azóta minden sötét és minden hideg. Senkim sincs.

F

2020 ba a pandémia alatt. Ugye amikor kimenni sem nagyon lehetett, találkozni másokkal meg főleg. Akkori munkahelyemen 3 hét leállás volt, utána visszamehettünk egy páran akiknek fizikailag is bent kellett lenni a munka miatt de külön irodákba voltunk egyedül vagy max ketten ha nagy helyiség volt, de totál rossz volt már az is. Aztán átszervezték a feladatköröket és mi nekünk is home office. Na az maga volt a pokol, ráadásul eléggé terhelve volt az internet a legtöbb helyen így csak chateltünk ha valami megbeszélni való volt, ha meg csoportosan akkor videochat de csak hanggal inkább.

Elég rossz volt ez, utána meg 2020 végén leépítések voltak, engem is elküldtek a cégtől így utána még inkább magányos voltam. Szüleimhez sem tudtam menni, egyrészt messze laknak, másrészt nem akartuk hogy baj legyen a vírus miatt, meg barátokkal sem találkoztunk, illetve akkor ismerkedni esélyem nem volt.

Mindig

Sosem volt sem barátom sem párom

Családom pszichopata

Gyerekként otthon voltam egész nyáron, kamaszként egyedül mentem sétálni hogy ne legyek egész nyáron otthon... borzalom volt

Most szedem a xanaxot szóval már nem érdekel

Sosem éreztem hogy annyira kapcsolódni tudnék a környezetemhez. Öcsemmel jól elvagyunk, de kb ennyi. Elég fura helyzet, mert vannak barátaim és nem is felületes dolgok hanem igaziak, csak én idegennek érzem magam bennük.

Volt régen egy kapcsolatom ami nagyon jó volt, de se előtte se utána nem találtam hasonló érzést, annak meg vége lett mert más irányba vitt minket az élet.

Ez a magányosság meg egyre rosszabb ahogy telik az idő, de nem tudom mit tudnék vele kezdeni. Ismerkedek, ismerek meg új embereket, de nincs meg az a kapcsolódás ami nekem hiányzik. És ez csak rosszabb lesz, még csak 25 vagyok, de mi lesz 30, 40 évesen?