Elképesztően egyedül érzem magam. Olyan furcsa érzés sose éreztem ilyet az elött. Mit tegyek ellene?

Apámmal nem tartom a kapcsolatot, mert utálom vele nem is akarok mit kezdeni. A testvéreimet nem érdeklem nem képesek még csak fel hívni sem, amikor meg én hívtam őket karácsonykor megkérdezték: miért hívsz? Amúgy sose kérdeznek rólam ha nagy ritkán hazamegyek akkor sem jönnek haza. 16-24 év közöttiek vagyunk 4-en összesen én a 2. Anyámmal bonyolúltabb a helyzet igazából mindig is éreztem, hogy nem számítok neki sose érdekelte mi történt velem a suliban, kiránduláson, kik a barátnőim van-e pasim meg bármi ami történt a "kis" lelkemben. Amióta elköltöztem otthonról mindig csak én hívom ő nem érdeklődik nem hív.

Mielőtt összejöttem volna a párommal nem éreztem magányt mégha otthon igencsak elhanyagoltak, de mióta vele vagyok egyre csak magányosabb vagyok és ez nagyon idegtépő helyzet. Nem szeretem már őt, túl sok mindent tesz ellenem túl sokat bánt lelkileg és fizikailag is. Nem tudom megéretetni vele, hogy mennyi kárt tesz a lelkemben, érzéseimben és a kapcsolatunkban. Sose éltem nagyvilági életet jobban szerettem egyedül lenni, mint bárki mással. És mostmár nem érdekelnek a férfiak már annyira sem mint a párm elött. Ha ilyenek a férfiak ha csak így tudnak viselkedni mint Ő akkor nem kell egy se. Mégse tudok lelkileg elszakadni tőle. Mellette is magányosnak érzem magam nemhogy nélküle.

Tudom, hogy gyáván viselkedek, de én nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok, nem csaltam meg sose a párom és mindig tiszteltem nem hoztam szégyenbe mások elött. Társaságban is mindig néztem az ő érdekeit is nem csak otthon.

Ti hogy látjátok a helyzetemet?