Ez a sok egyedüllét miatt van?

Körülbelül ugyanezt érzem, mintha teljesen definiáltad volna a helyzetem. Én inkább nem is vágyom társaságra sokszor, az igazi barátaim meg nagyon messze vannak tőlem. Megtalálom a közös hangot szinte bárkivel, de nem vagyok kíváncsi az emberek nagy részre. Nem is keresem a társaságot ha nem muszáj.

Nálam a depresszió az oka, néha semmi bajom nincs, vidám vagyok imádok élni, máskor meg kivetném magam az ablakon.

Jártam már ebben a cipőben fiatalabb koromban is, pár évig sikerült leküzdeni, de most úgy néz ki újra ez a helyzet.

Utálom, szenvedek néha.... de igyekszem majd változtatni.

Elsősorban nálam hozzáállás kérdése, de akkor valahogy nem jön a pozitivizmus ha összecsapnak a hullámok a fejem felett :( 20/L

Én is ezzel "küzdök". De én régen is ilyen voltam. Középiskolás koromban volt olyan, hogy egész nyáron ki sem mozdultam a faluból, ahol laktam és ott sem találkoztam a szüleimen kívül senkivel...

Most pedig, hogy egyetemre járok, sokszor napokig ki sem mozdulok a lakásból és max egy futárral találkozok egy helló erejéig.

Én is depressziós vagyok és mellé még szociális fóbiás is, úgyhogy elég nehéz is rávennem magam, hogy emberek közé menjek... De közben ha mégis sikerül, akkor jobb kedvem lesz egy rövid ideig... csak aztán visszazuhanok.

Szerintem nálad is a depresszió lehet, de nem tudom biztosan.

26/F