Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Mit kezdjek magammal? Merre...

Mit kezdjek magammal? Merre tovább?

Figyelt kérdés

Kiskoromtól dagadt vagyok, illetve elcseszett keresztényneveltetést kaptam. Ebből adódóan 18 éves koromig sehova sem járhattam, utána pedig már én nem mertem sehova menni. Ez mellett rossz tanuló voltam világ életemben, már általános iskolában is. Most 21 éves vagyok, eddig kb. olyan 40 kg-t fogytam, még legalább 30 kg-t akarok, ezzel megszűnik az egyik legvisszatartóbb negatív "erő" az életemben. Jelenleg egy hülye OKJ-n vagyok amivel jövőre végzem, de nem biztos, hogy megéri befejezni.

A probléma lényegében az, hogy középiskola megkezdése óta nincs egyetlen egy ember sem akire számíthatok, nincsenek barátaim (kb. 7 éve), 3 éve itthon ülök és a napjaim abból állnak, hogy reggel beülök a laptop elé és estig itt vagyok (szó szerint). Életemben eddig 1 szer voltam nyaralni.

Egyszerűen teljesen kiégtem, fogalmam sincs mit csináljak. A szüleim valamilyen másik dimenzióban élnek, szerintük (legalábbis az anyám szerint) teljesen király az életem.

Az alap hangulatommá vált ez a vegetatív állapot amiben most is vagyok.

Lényegében a hatalmas túlsúlyom volt az ami meggátolt abban, hogy akármit is kezdjek az életemmel és ez miatt zárkóztam be. 21/F



2015. jún. 19. 08:38
 1/8 anonim ***** válasza:
30%

Én ott kezdeném a helyedben, hogy nem bűnbakokat keresnék az életemben eddig elcseszett dolgaimat megmagyarázandó.

Akkor esetleg van esély, és lehet hova tovább. Addig szerintem tévedésen fog alapulni az egész project, hogy te majd most jól megváltozik, és akkor majd minden jó lesz, mert legfeljebb lefogyhatsz még pár kilót, ami majd vagy visszajön, vagy nem, de a lényeg nem fog változni, amíg nem vállalod a felelősséget a saját dolgaid, saját bűneid, saját elcseszettségeid miatt.

2015. jún. 19. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Menjél sétálni! Csavarogni, bámészkodni! Rollerezni, biciklizni, fagyizni!

Ahhoz nem kell barát!

Úszni?...

Különórákra?...

2015. jún. 19. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Szerintem első lépésnek költözz el másik településre, ki a szülői házból. Ez már elég nagy változás és automatikusan hozza majd a többit. Lehet, hogy elcsépelt, de én a fővárosba költöznék a helyedben. Mondjuk ezért kár, hogy nem szerettél tanulni, mert egyetemi továbbtanulás címszó alatt bármely magyar város kollégiumát kiválaszthattad volna és már uzsgyi is.
2015. jún. 19. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

A mértéktelen zabálásomat a szüleimnek köszönhetem, mert kiskoromtól erre neveltek. Ahogy írtam elcseszett kereszténynevelést kaptam, ergo "bort iszik és vizet prédikál" eset. A tanulás megint csak ne marról szól, hogy leülsz tanulni és ennyi.


Valamennyire már beismertem a felelősségemet, másképpen el sem tudtam volna kezdeni fogyókúrázni, mert továbbra is a környezetemet hibáztattam volna, de beláttam, hogy x ponttól tényleg csak én fogyhatok le és azóta csinálom is és fogytam is. A problémám az, hogy nem tudom mi lesz ez után. Nem tudom merre lépjek.


Továbbtanulni akartam, de anyagilag bukta az egész. Budapestre szeretnék én is felköltözni, de oda megint pénz kell és munkát eddig nem tudtam szerezni.

2015. jún. 19. 10:02
 5/8 anonim ***** válasza:
35%

*keresztényneveltetést kaptam. Ebből adódóan 18 éves koromig sehova sem járhattam,


Ez érdekes, mert akiket keresztényeket én is merek, sportolnak, meccseznek, úsznak, futnak, röpiznek, kosaraznak, fociznak.


Szóval miért is kamuzol, és miért is keresztényellenes úszitásra törekszel?:DD

2015. jún. 19. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Szóval ez uszítás? Rendben, csak gratulálni tudok ehhez.
2015. jún. 19. 11:40
 7/8 anonim ***** válasza:

Ha már van interneted, akkor a fél világ elérhető. Sok szakmát meg tudsz tanulni magadtól is. Az hogy rossz tanuló voltál ne rettentsen el. Én pl általános meg középiskolában végig bukdácsoltam. Fősulin meg eltűnt a demotiváló környezet és hirtelen megtáltosodtam. Azóta jó állásom van és egyedül fenntartok egy albérletet Budapesten. Szóval az iskolai jegyeid egyáltalán nem mutatják meg, hogy milyenek a valódi képességeid.


Szerintem gondolkodj el azon, hogy milyen szakmák azok amiket szívesen csinálnál, mik azok, amikkel jól keresnél és mik azok, amik elérhetőek számodra. Ebből a három változóból hozd ki a legjobbat, aztán tanulj meg mindent, ami ahhoz kapcsolódik.


Ami fontos, hogyne hagyd, hogy mások lehúzzanak. A legtöbb ember csak a száját jártatja, de nem tud felmutatni semmit. Nem számít, hogy a csürhe miről makog. Azokra az emberekre kell hallgatni és azoktól kell tanulni, akik sikeresek.


Továbbá ne hidd azt, hogy a te problémáid hátrányt jelentenek másokhoz képest! A legtöbb ember belül rettentő magányos és retteg a holnaptól, csak jól titkolja. Kevés embernek vannak igazi barátai, vagy szerető társa. Sokan egész nap mosolyognak, esténként meg otthon sírnak, mikor senki nem látja. Ne dőlj be a képmutatásnak.


Igazából bármit elérhetsz, csak meg kell találni a módját és nem szabad lazsálni.

2015. jún. 21. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Szia! Hová valósi vagy? (privátban is válaszolhatsz)
2015. jún. 22. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!