Depressziós volnék?

Sziasztok! Egy jó ideje tervezgetem hogy írok ki egy kérdést ezzel kapcsolatba, hátha segítséget kapok és most végül megteszem. Megpróbálom összeszedetten leírni a dolgokat, de amíg ezt a 2 mondatot leírtam már az 5 percig tartott. Pár éve pánikbeteg lettem, ezáltal magántanulóvá váltam és szinte az összes barátom elvesztettem. Tavaly nyár óta ismét elkezdtem 3 barátommal jobban tartani a kapcsolatot, akik mára már ismét a legjobb barátaim. (Elég hülyén írtam le, bocsi, késő van..) Nagyon jóba vagyok velük, rengeteget hülyülünk, rengeteget vagyunk együtt, náluk nincs jobb. Magamat teljesen életvidámnak, humorosnak tudnám leírni, de ha szükség van rá, elég komoly is tudok lenni. Amikor a barátaimmal vagyok vagy csak szimplán beszélgetek velük neten vagy esetleg együtt játszunk valamit, nagyon jól érzem magam és boldog vagyok, nagyon sokat mosolygok és nevetek olykor. Viszont mikor egyedül vagyok.. teljesen egyedül pl. esténként (mint ebben az esetben is) a magány és a szomorúság leírhatatlan. Lefekszem és folyamat csak azon pörög az agyam hogy de jó lenne ha lenne most itt velem valaki, de jó lenne ha főleg lenne egy barátnőm akit átölelhetek, bármikor megpuszilhatok, aki sosem hagy egyedül. Mindig elképzelem, hogy milyen lenne ha lenne 1, elképzelem hogyan találkoznánk, hogy történne az első csók, hogy találkozgatnánk, stb.(Sosem volt még barátnőm, magamat rondának is tartom és esélytelennek.) Abba a kis időben, mikor ezen filózok, marha boldog vagyok, viszont miután kinyitom a szemem és arra eszmélek fel hogy az ágyba fekszem úgy érzem gyomron vágnak és a sírás kerülget és úgy érzem meg akarok halni, mivel nem bírom ki a magányt, az egyedüllétet és a félelmet attól hogy soha nem lesz senkim, egyedül leszel életem végéig, továbbá hogy az életem egy nulla és nem lesz belőlem semmi. A barátaimra marhára irigy vagyok, hogy nekik van, ők boldogak, nekik van egy társuk és hogy nekem nincs és nem is lesz. Nem önsajnálat akar lenni ez az egész, gyűlölöm ha sajnálnak, csupán leírtam mit érzek legbelül és nagyon szeretnék segítséget kérni bárkitől. Eddig mindenkit elítéltem és kiröhögtem aki öngyilkos akart lenni (bár azok főleg csak divatból) és nem gondoltam hogy ilyen vagyok, így érzek legbelül, meg nem hittem hogy egyszer az öngyilkosságon fog járni az agyam, csak azért hogy megszűnjön a fájdalom és a magány. Többet nemhiszem hogy tudnék írni, elég összeszedetlen lett, a fejembe valahogy jobban nézett ki, ezért elnézést, eléggé magam alatt vagyok most is.. Aki tudna segíteni, bármivel, hogy mégis mi a jó büdöst francot csináljak, annak az életemmel jönnék, mert ezt már nem bírom tovább. :( 15/F