Csak rosszul választok barátokat vagy bennem van a hiba?

Kiskoromban zárkózott gyerek voltam,aztán amikor általános iskolába kerültem egyre jobban megnyíltam, elég sok barátom volt akkoriban.Már akkor is introvertált voltam,felső tagozatban vettem észre hogy néha sokkal jobban szerettem haza menni és olvasni vagy filmezni, ahelyett hogy felmentem volna a barátnőimhez, persze jártam hozzájuk sűrűn, de volt hogy kitalált indokok miatt mondtam le programokat mert szükségem volt egy kis egyedüllétre hogy "feltöltődjek".De ezt leszámítva volt barátom bőven, elég boldog gyerekkorom volt.

Az általános iskolai utolsó évemben ért először komolyan rossz dolog, amikor meghalt a nagybátyjám, és azt vettem észre hogy egyre jobban elzárkózom az emberektől, 2 igaz barátnőm maradt mellettem összesen.

Jött a ballagás, úgy iskola, ettől a gondolattól pedig valahogy jobban lettem, az új környezet meg új barátok gondola teljesen felvillanyozott.Rengeteg új barátom lett és ez egy nagyon boldog időszakom volt, szinte az egész osztállyal jóban voltam.Ez jól is ment kb.egy-két évig, amikor mintha egy lavina indult volna meg a mamám halálával, azt vettem észre hogy hullanak a rokonaim, az emberek akiket szeretek, és gyerek fejjel nekem ez túl sok volt egyszerre, én is elkezdtem betegeskedni, sok kórházat is megjártam akkoriban és elkezdtem megint elzárkózni az emberektől, rájöttem hogy az életnek van elég rossz oldala is és hogy mindig lehet még rosszabb.

Eközben az évek alatt szereztem egy nagyon jó barátnőt aki végig segített mindenben, (de én voltam az aki a legrosszabb időszakából kihúzta, én is rengeteget segítettem neki) majd amikor középiskolába került és barátokat szerzett azt mondta hogy elege van ebből, és faképnél hagyott.Pont amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, aminek az lett a következménye hogy az amúgy is rossz időszakomat csak még rosszabbá tette, a gimis évem második évének a végére mintha minden barátomat elvesztettem volna.

Majd ebből szépen lassan kikászálódtam, addigra az osztálytársaim persze elpártoltak tőlem amint látták hogy már nem vagyok "szórakoztató", amikor támogatásra lett volna szükségem, szép lassan elhullottak mellőlem, egyedül maradtam egy időre.

Az egyik osztálytársammal mégis jóban lettem az évek alatt, és épp amikor azt hittem találtam valakit akiben megbízhatok, amikor kezdtem visszatérni az igazi önmagamhoz benne is csalódtam.Mert csak addig kellettem neki amíg magányos volt, aztán mikor talált egy barátnőt akivel jól elvan már nem is érdeklem.Amikor rosszban van vele akkor jó vagyok neki, amikor meg kibékülnek mintha ott se lennék.

Már lassan itt a ballagás, az utolsó évemnél járok de még mindig ugyanitt tartok, hogy az egyetlen személy akivel beszélni szoktam az iskolában az ez a lány, de ez nem igaz barátság.

Azzal a 2 igaz barátnőmmel általános iskolából meg már alig tudjuk tartani a kapcsolatot, szünetekben szoktunk néha találkozi de ők is elfoglaltak, szereztek új barátokat azóta, szóval nem sűrűn látjuk egymást.

Ha tehetném visszamennék az időben oda ahol minden elromlott és kijavítanám amit csak tudok, helyrehoznám az akkori barátságaimat de sajnos ez nem lehetséges, csak abban reménykedem hogy az egyetemen nyitottabb leszek majd.

Mert a tanulást sosem hanyagoltam, van egy életcélom és úgy érzem jó irányba haladok felé, szóval jó esetben arra az egyetemre is bekerülök ahova szeretnék.

Emellett szoktam rengeteget olvasni és könyvet is írok, szóval valamivel ki szoktam tölteni a szabadidőmet is.

Benne volt a hiba végig? Nem voltam elég nyitott? Vagy jobban kellett volna megválasztanom a barátaimat, olyanokat akik nem csak akkor vannak mellettem amikor jó hangulatban vagyok? És hogyan legyek nyitottabb az emberek felé?

18/l