Voltatok már ennyire reményvesztettek?

Kb. úgy 2 éve, napi szinten megfojt ez az érzés. Sikeres érettség, sikeres felvételi vizsga egyetemre, ezek mind nagyon szép dolgok az életben, csak ezeken kívűl más semmiben sem kaptam meg az öröm faktort, illetve ,hogy ezekben sem. Folyamatosan probálkoztam 3 éven át lányoknál. Semmi siker .

Sokan jöttek ,hogy áhh rossz helyen keresem stb. Kerestem mindenhól, minden típusú lánynál probálkoztam, mindenhól elútasításba szaladtam. Ez tovább roncsolta az amúgy is megromlott önbizalmam miután sikertelen sofőr iskolát raktam illetve 4 éves kapcsolatom tönkre ment mert 1 évig csaltak benne és csak úgy ott hagytak. Folyamatosan csalodásokba szaladtam, elveszett az abszolut siker faktór. Már semmi önbizalmam nem lett, neki sem mertem vágni semminek. Egy idő után már úgyéreztem asexualis lettem, közömbös voltam abszolut a nők iránt, már ha rájuk néztem sem az ugrott be ,hogy csajozni kéne ,hanem semlegesen tekintettem rájuk. Nem motivált,hogy legyen valakim, hiszen úgyis csak lerázna. Sportba menekültem, az lekötötte a figyelmem de időhiány miatt sokszór azt sem tudtam csinálni.

Sehonnét nem kaptam bíztatást, szülök részéről is mindig ha valaminek neki kezdtem blamáltak , vagy lekezeltek gyereknek borzalmasan.

Most úgy érzem ,ha lenne egy gomb amit megnyomhatnék ,hogy elaludjak örökre örömmel tenném.

Leszögezném előre, hogy nem vagyok sem elhízva sem sovány, átlagosnál jobb a testalkatom, viszonylag nem mondanám ,hogy jó képű vagyok de úgy gondolom teljesen rendben vagyok, mindig voltak lányok akik rajongtak értem, tudom ,hogy sokaknak tetszek. Régebben motoroztam, sulis éveimben éltem fénykoromat mindent elértem amit lehetett. Aztán elmult és üresség.