Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Mi lesz így velem ebben a...

Mi lesz így velem ebben a helyzetben, mit tudnék csinálni?

Figyelt kérdés
Mióta szakítottam, azóta furcsa közönyös állapotba kerültem, az életben minden szinte mindegy lett, kedvem sincs nagyon semmihez. Ő volt az egyetlen szerelmem, de vége lett, ezután úgy érzem lezárult az életemnek ez a korszaka. Nem tudom, képes lennék-e ezután szeretni és elfogadni azt. A párkereséshez is úgy állok hozzá, hogy nálam egy másik lány biztos csinosabb, viccesebb, érdekesebb, ha más valaki is bejön a fiúnál a képbe, akkor én egyszerűen félreállok. Úgy érzem, nem tudok elég független, kezdeményező, nyitott lenni. Ha lenne valaki, aki érdeklődik irántam, azzal meg hűvös vagyok, utána meg ha ott hagy, akkor szomorú vagyok miatta. Ha tetszik valaki akkor attól meg félek, nem állok vele szóba. Ha belegondolok, hogy lenne párom, akkor egyszerre lehet hogy szörnyen ragaszkodó lennék, és nagyon hűvös. Az is idegesítene ha a másik ragaszkodik, de az is ha nem vesz rólam tudomást és elutasító. Én mindent odaadtam a páromnak de ő elzárkózott. Én nem várhatom azt hogy valaki egyszer igazán szeressen engem és odaadjon értem mindent amit emberileg lehet? Emellett félek is a fiúktól, attól, hogy bántanak, vagy ott hagynak és bizalmatlan vagyok, mindig a legrosszabb lehetőségekkel számolok. Néha meg beleélem magam olyan dolgokba, amik nem léteznek de jó lenne ha úgy lennének. Mit kezdjek magammal? Hogy lehetne jobb? Lesz valaha valakim így ebben a világban? Lehetek valaha még szerelmes? 25L

2016. szept. 10. 23:32
 1/3 anonim ***** válasza:
Megölelhetlek? <3
2016. szept. 11. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Hát az tény, hogy az ember sokkal több értelmet lát a világban úgy alapjáraton, ha van valaki mellette, de ha ennyire rideg meg pesszimista leszel mindenkivel az nem sokat fog változtatni.
2016. szept. 11. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Áháháhá, ezt nagyon érdekes volt olvasni. A saját gondolataim fogalmaztad meg néha. Soha nem volt párkapcsolatom, csak ilyen kis párhetes játszmák. A különbség az, hogy tudom magamról, hogy értékes vagyok. Ha nem is szép. Illetve nem ez a mai vasalthajú lufimellű plázacica, akiket meg sem lehet különböztetni egymástól, de a pasasoknak rájuk áll a farkuk.

Szóval nagyon érdekes volt, hogy ugyan úgy éljük meg a dolgokat, annak ellenére, hogy sosem volt kapcsolatom.

Félni az igaz nem félek tőlük.

Hogy lesz valakid a világban..biztos lesz. Én bízom benne, s ha nem, az sem baj. Egyedül is kvajól szórakozom.

Most a kérdés az, hogy mekkora kompromisszumra vagy hajlandó. Mert én nem vagyok. Illetve csak azért, hogy legyen valakim, nem állok le akárkivel. Akkor már a 3.válásom után lennék. Pedig csak 1 évvel vagyok idősebb nálad.

Szóval nehéz esetek vagyunk. De ha azt mondod lezárult egy korszak, azt jelenti, jön egy új!

Csak élvezd az életet. Amire szükséged lesz, megkapod.

2016. szept. 13. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!