Miért van az, hogy egyre idősebb leszek, egyben egyre magányosabb is?

Nos, általános iskolában még nagyjából minden rendben volt. Bár voltak gondjaim, már akkor sem voltam extrovertált, vagy népszerű gyerek, de amikor éppen nem bomlasztották a közösséget nem kívánatos egyének (egyszer-kétszer ugyanis buktak le hozzánk olyanok, akiket csak azért nem tudtak kirúgni a suliból, mert körzetisek voltunk), akkor egész jó kis társaság volt, voltak igazi barátaim, sőt egy lány még szerelemes is volt belém. A legjobb barátomat is innen ismerem, és azóta is legjobb barátomnak tekintem.

A gimi már más tészta volt. Ide egészen nehezen tudtam beilleszkedni, pedig nem volt rossz osztály. Csak egyszerűen kívülálló voltam. Azonban az utolsó két évben ez azért változott, lett egy nagyon barátom, legalábbis ekkor még annak gondoltam, és beletartoztam egy kisebb társaságba, ami valamelyest még az érettségi után is megmaradt, bár szépen lassan felmorzsolódott aztán.

Itt én lettem szerelmes, mindhiába, nagy csalódás lett a vége (sajnos emberileg is csalódtam a személyben)

Aztán az egyetemen már egyáltalán nem tudtam beilleszkedni. Nem voltak barátaim, nem jártam el, bár az elején nagyon sokat próbálkoztam e téren, mert az elejébe még azért elmentem ilyen-olyan egyetemi bulikba.

Egy ember volt, akivel valamelyest összetudtam barátkozni, vele szoktam beszélgetni, és nagyon sokat segített nekem. Most már viszont az egyetem után, ha éppen "csakúgy" próbálok meg vele beszélgetni, akkor azt veszem észre, hogy nem nagyon érdeklem.

Más is tapasztalt ilyet?

24/F