Magányos vagyok, nincsenek barátaim és emiatt sokszor depressziós vagyok, pedig abszolúte átlagos ember vagyok, csak a környezetem nem adta meg nekem a normális szociális életet. Létezik itt lelki társ? (20/f)

26f vagyok. Kezdetben talán még furcsa is lesz hogy annyi meg annyi közvetlen ember vesz körül Debrecenben. Én is ott voltam egyetemista, és hasonló lelki állapotban és szociális háttérrel kerültem oda. Hidd el minden meg fog változni, ha ott mersz majd nyitni az emberek felé. Az a hely egy szociális aranybánya, bármibe lefogadom hogy nem marad ott ember magányos. Persze biztos kell majd egy kis idő, amíg megszokod, valószínűleg nem fogsz azonnal megnyílni, de tudd hogy a korlátok csak a te fejedben léteznek (mint amikor egy lovat kikötnek egy műanyag székhez, nem mozdul el, mert már megszokta, hogy ha valamihez kikötik, az szilárd és mozdíthatatlan).

Azt tanácsolom neked, hogy amikor majd ott leszel, folly bele abba az életbe bátran amennyire csak szeretnél, rengeteg program, rengeteg érdeklődési körhöz köthető specifikus kis társaság vár majd rád, járj nyitott szemmel, tájékozódj, és menj amerre a szíved húz! :D

Élvezni fogod ne aggódj, majd ott kibontakozol!

Fiatal vagy még, ráadásul az egyetemen rengeteg barátod lehet! Szerencsés vagy. Hidd el, a mai világban nem könnyű igaz barátra lelni, ha kettő összejön az már csoda. Az emberek nagy része egoista, számító genyó, csak addig érdekli a másik, amíg azt hiszi kaphat tőle valamit. Mikor rájön, hogy mégsem már le is szarja.

És jóval kevesebb a normális, mint az ilyen. Szóval ne keseredj, előtted az élet, ha nyitott vagy és határozott, akkor lesznek barátaid.