Ha egyedül vagy, akkor az miért van?

Sosem tudtam megérteni az olyan emberek gondolkodásmódját, akik a saját gyereküket elküldik otthonról. Borzasztóan sajnálom, hogy így alakult az életed, bár tudom, ezzel nem mész túl sokra.

Igazából nekem sincsenek barátaim, egyáltalán. Soha, semmilyen közösségbe nem tudtam beilleszkedni, és bár hatalmas adag szeretet van bennem, ezt igazán senkinek nem tudom átadni. Nagyon vágyom egy értelmes, mély érzésű személy barátságára, de eddig nem adatott meg nekem az alkalom, hogy találkozzak egy ilyennel. Az emberek többségével (felszínes, diszkózós, okostelefon-függő alkoholista fiatalok) pedig nem tudok mit kezdeni, mint ahogyan ők sem velem.

24f

Én sem értem sajnos, hogy hagyhattak egyedül a szüleid ebben a nagy világban, nagyon sajnálom, ami történt veled.

Belátásom szerint én azért vagyok olyan nagyon egyedül (még párkapcsolatban is - 50km-re lakunk egymástól), mert a hosszú évekig tartó megálztatás, és "hülyének nézés" nyomán (melyet elsősorban a szüleimtől és a páromtól kaptam) mára kialakult bennem egy védekező mechanizmus ezzel szemben, és meglehet, egoista, lenéző és végtelenül cinikus lettem. Szeretem a nagy társaságot, de úgy érzem, hogy a legtöbb emberrel azért nem tudok rendesen kommunimálni, mert nem elég intelligensek hozzám, túl felszínesek és lusták. De persze, ez nem az ő hibájuk, én vagyok ennyire elcseszve. Hiányozna a kaland az életemből, nem szeretek unatkozni és utálom a csendet, mégis mindig rá vagyok kényszerülve, mindig én voltam a "meg nem értett személy", mert sosem tudtam, hogy szóljak úgy igazán jól és hatásosan másokhoz. Ősszel megyek egyetemre, de már előre látom, hogy ott sem lesz könnyebb dolgom.

Mindenesetre kitartást Neked, Kérdező!

18L

Az életemben nincs olyan közeg, ahol ez változhatna!

Es helyes sem vagyok!

29/f