Nagyon nem érdekel az, amit tanulok, de igazából azt sem tudom, hogy mi az ami érdekelne. A magánéletem nulla. Hogy tudok ebből az állapotból kijönni? Többi lent.
A helyzet az, hogy gimiben végig kitűnő tanuló voltam. Igazából nagyon sokat is tanultam szóval tettem/tennem kellett azért, hogy olyan tanuló legyek amilyen. Az igazság az, hogy ha nem is élveztem a tanulást, de elvoltam, nem panaszkodtam. Csendben csináltam a dolgom, akkoriban sem voltam egy szociális típus sőt… a haverjaimtól nagyrészt csak ideges lettem…
Aztán 12.-ben valahogy mégis rám talált a szerelem. 11 végén majd az azt követő nyáron összebarátkoztam az egyik lány osztálytársammal. Kedveltem őt, de nem tudtam, hogy ő is kedvel annyira, hogy össze is jöjjünk. Aztán végül szeptemberben csak megtörtént a csoda. Az iskolai teljesítményem talán picit leromlott, de nem igazán érdekelt. A lényeg, hogy szerelmes voltam.
Nem igazán tudtam akkor sem, hogy mit akarok, mi szeretnék lenni. Végül egészségügyi szakokat jelöltem meg. Valahogy úgy gondoltam, hogy érdekel az alapján, amit a középsuliban tanultam az emberi szervezet működéséről. Fel is vettek az első helyre, amit megjelöltem, de éreztem, hogy nagyon nagyok a hiányosságaim bizonyos tárgyakból pl. kémia. A kolival is problémáim voltak bepánikoltam és passziváltattam. Elmentem dolgozni abban az évben, de továbbra sem jött az ihlet, hogy mit akarok tanulni, úgyhogy visszatértem ugyanarra a szakra egy kicsit már felkészültebben. Nagyon ideges voltam végig, de végül jól vettem az akadályokat az első évben
A legnagyobb baj, hogy a barátnőmmel a suli miatt eltávolodtunk, rengeteget veszekedtünk, végül szakított velem. Ezután még nagyon sokáig próbáltam őt visszaszerezni, úgy tűnt, hogy sikerül is, de nagy kapufa volt végül. Teljesen más lett. Még mindig nagyon hiányzik, pedig már lassan fél éve nem is láttam, viszont tudom, hogy azóta neki van/volt már más. Rengeteget gondolok rá, a hibáimra és hogy hogy tudott ennyire elhidegülni tőlem ilyen hirtelen.
Hihetetlenül egyedül érzem magam nap mint nap. Az egyetemen nem nagyon beszélek senkivel, valahogy fura rideg az egész. Ebben a félévben még alig tanultam valamit, mert nagyon nem érdekelnek a tárgyaim, az anyagok, belefáradtam ebbe…hogy nem értek semmit..aztán rengeteg tanulással végül összejön egy 2-es 3-as…Arra, hogy esetleg az jusson eszembe, hogy szakot váltsak gondolni sem akarok…rengeteg pénz és idő lett már ebbe beleölve..arról nem is beszélve, hogy diákhitelből élek..abból fizetem az albérletet az utazást kaját stb. Az óráim össze vissza vannak tele vagyok lyukassal így dolgozni se tudnék menni..akkor valószínűleg még ennyit se tanulnék mint most.
Tükörbe nézni is utálok. Nem látok mást csak egy csődtömeget. Egy vékony mégis sörhasas, csáléfogú, görbeorrú, karikás szemű csóró törpét. Érezte magát hasonlóan valaki? És ha igen, hogy jött ki ebből? Elnézést, amiért ilyen hosszú lett… :)
válasza:Amiket leírtál arról a kiégés jut eszembe. Ami akkor következik be amikor az ember túl sok időt, pénzt és emberi energiát belefektet valamibe, de az eredmény mégis a várakozáson aluli.
Éltem át hasonlót a fősuli végére. Még a régi rendszer TSZ-e küldött nappalira. Aztán az évek során rájöttem hogy túl sokat fektettem bele minden szempontból és csak az az eredmény hogy egy alkalmazott lehetnék keleti bérekkel. A munkahelyek tovább erősítették ezt az érzést. Aztán eszembe jutott hogy a szülői gazdaságban tevékenykedve ehhez képest király voltam, vagy ha az nem is de földesúr az biztosan. És feltettem magamnak a kérdést hogy minek is van állásom ha az nem előnnyel hanem hátránnyal jár számomra? És persze fel is mondtam és azóta nyugodt és boldog életem van a falusi gazdaságból de jelenleg városon lakva. Így volt időm a saját életemmel foglalkozni, fiatalabb éveimben Nyugat-Európát járni motorral majd kerékpáron. Jelenleg épp a városi lakásom szándékozom eladni, mert arra is ráeszméltem hogy minek is fizetek én rezsit ha a falu széli házban szinte mindent ingyen megad a természet és így nem leszek függő.
Vagyis a boldogsághoz és sikerhez nekem nem szereznem kellett (volna) dolgokat, diplomát, munkahelyet, lakást, hanem épp ellenkezőleg. Meg kellett szabadulnom az életem megnyomorító iskolai szenvedésektől és kötöttségektől, munkahelytől, rezsitől, stb. És csak olyan dolgokat megtartani vagy szerezni ami pozitívot, előrelépést, örömet, szabadságot, sikert hoz az életben. Minden más dolognak a szemétben a helye.
Kamasz koromban én is szerelmes lettem egy nagyon gyönyörű lányba. De azért nem lett belőle tartós kapcsolat mert ő már házas volt a munkahelyébe, tehát napi 8-18 óráig dolgozott, ahogy én is házas voltam a főiskolámmal. Persze ha mindketten elváltunk volna, ő a munkahelyétől én meg a fősulitól akkor szinte biztos hogy a mai napig együtt lennénk boldog házasságban.
válasza: válasza:
válasza:Kedves 1es. Én is hasonlóképp érzek, mint anno te. Én is az egyetemi tanulmányaim végén járok, de úgy érzem, csak a szívás van vele. Annyit beletettem, és 25 évesen még mindig csak seggelek, és legjobb esetben is csak jövő júniusban végeznék.
Ugyanakkor ha nincs munkahelyed, nem tudod magad fenntartani, és nem mindegy, hol dolgozol. Te milyen dolgokat tartottál meg, amik csak pozitívumokat nyújtottak neked, és mellettük még van is kereseted, amiből meg tudsz élni? Kíváncsi vagyok.
Kedves kérdező. Hasonló cipőben vagyok, mint te (azzal a különbséggel, hogy nekem sosem volt senkim). Ha már az első évedben azt érzed, hogy ez nem fog menni, hagyd abba szerintem. Hiába, hogy valamennyi pénzt beleöltél, nem fogod megszeretni, és az idő elteltével egyre nehezebb lesz kilépni ebből...
Ez már a második évem. Ha abbahagynám dolgoznom kellene kb. egy évet mire visszafizetném a diákhitelt és a tandíjat. A szüleim terhére sem lehetek örökké. Nem tudnék megint mindent újra kezdeni elölről. Inkább vagyok itt szomorú és imádkozom azért, hogy bukdácsolás nélkül elvégezzem valahogy.
Elsővel egyet értek, igen kiégés szerű dolog ez. Unom, hogy nincs semmi más téma csak az ember. A gimit valószínűleg azért szerettem, mert megvolt az egyensúly a humán és a reál tárgyak között. De hát egyszer el kell menni valamelyik irányban és én hülye azt választottam, ami szerintem hasznosabb és nem azt amiben valószínűleg jobban érezném magam.
De már nincs visszaút ez már biztos. Utolsó te pedig ne add fel, neked már tényleg nincs sok hátra.
válasza:Az állam 12 félévet támogat, ebből ezek szerint egyet sem használtál még fel (hisz írod, hogy a tandíjat diákhitelből fizetted/fizeted). Ezt a szakot hagyd és keress olyat, ami érdekel, vagy állj be dolgozni és majd amikor megérsz rá, akkor visszaülsz az iskolapadba, még mindig 12 félév állami támogatással. Amíg nem vagy 25 éves, nappali OKJ képzésre is mehetsz ingyen, kettőre is, élj a lehetőséggel.
A mostani szakoddal nem mész sokra, ha már most sem szereted, annak meg semmi értelme, hogy legyen egy diplomád, de egészen mást csinálj a későbbiekben. Vagy ezzel foglalkozz életed végéig, de közben utálod. Most vagy fiatal, előtted az élet, miért nyomorítanád meg saját magad, csak azért, mert így kényelmesebb?
Tedd fel magadnak a kérdést, miért is nem akarsz váltani?
Túl sok energiát öltél valamibe, amit nem élvezel, de még többet akarsz beleölni, hogy aztán továbbra se élvezd?? Nemár. Ember, csak Te tudsz tenni a boldogságodért, hát tegyél!
Kezdj el futni, a futás közelebb hozza magához az embert, hosszú futások közben jókat lehet gondolkodni az élet nagy kérdéseiről.
Kívánom, hogy megtaláld az utad, hajrá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!