Szerintetek ha nekem van munkahelyem, testvéreim, szüleim, pénzem, fedél a fejem fölött de nincs barátnőm akkor érthető ha szomorú vagyok?

És mit vársz? Hogy majd jön a barátnő, mint a mikulás alászáll a kéményben és jól megszexel téged?

Keressél nőt, basszus...

Meg kell tanulni értékelni, amid van, mielőtt az élet megtanít értékelni, amid VOLT.

Ha pedig akarsz valamit, akkor tenned is kell érte.

A pohárban 50% víz és 50% levegő van. Mindkettő nélkülözhetetlen az élethez.

Èn a helyedben halál boldog lennèk!

(egy szerencsètlen)

"Ha pedig akarsz valamit, akkor tenned is kell érte."

Ezzel egyetértek.

Gyerekkori neveltetésed miatt lehet hogy úgy érzed, baj, ha vannak vágyaid.

Azzal semmi baj, ha valakinek nincs barátnője. Ha te viszont úgy érzed, hogy vágysz rá, de ezt nem követi tett, akkor sajnos elfojtod a vágyadat, ettől lehetsz szomorú.

Vagy ha próbálod magad meggyőzni, hogy neked nem tetszik valaki, vagy hogy te nem tetszel neki, akkor szintén ez a helyzet, elfojtasz.

Ha az hogy szomorú vagy ezt hálátlanságnak érzed a szüleid felé, az nem segít rajtad. Biztos vagyok benne, hogy mindenki azt szeretné a családodban, hogy boldog legyél.

Kérj meg valakit, hogy ezt beszéljétek meg (a te és az ő érdekükben) tanuld meg világosabban közölni, hogy mit akarsz, mire vágysz, illetve sok lány biztos bóknak venné, örülne, ha tudná, hogy tetszenek neked, keresnék a társaságodat, abból pedig lehet bármi.

Félig tele vagy félig üres?

A mérték a lényeg szerintem. Panaszkodni a megfelelő embernek, ha meghallgat lehet, ameddig a megoldásra koncentráltok és van utána változás. Enélkül panaszkodni viszont lehet az örökkévalóságig.

Ha viszont valami nem stimmel és bemagyarázom magamnak, hogy az úgy igenis rendben van, az viszont önbecsapás és önfeladás.

Mindkettő véglet fél tenni annak érdekében, hogy elérje azt amire vágyik. Inkább a megoldásra érdemes koncentrálni, ami alapvetően kizárja a tele-üres pohár allegóriát, pragmatikusnak kell lenni. Tehát, ha engem ez előre visz, akkor ezt és ezt teszem.