Érthető, ha így érzek? L

Rengeteg nehézségen vagyok túl gyerekkorom óta, az eltelt 5 évben 6 helyen dolgoztam (volt, hogy két állásban párhuzamosan), és 5 különböző lakásban éltem, ebből 2-ben otthon, 3-ban külföldön.

Néha már konkrétan belefáradtam a mindennapokba, és nem érdekel semmi.

Kerülöm az embereket, nem akarok megkedvelni senkit, úgyis elfordulnak tőlem, ha megtudják, hogy nehezebbek a mindennapjaim.

Illetve arra emlékeztetnek, amilyen életem nekem nem volt és nem is lehet már. Nem akarok senkit a közelembe, mert akkor befolyásolja a hangulatom, nem akarom, hogy valaki hiányozzon, vagy gondolnom kelljen rá. Nem akarok boldog lenni semmitől, mert olyankor sokkal intenzívebben érzem, ha utána szomorú vagyok.

Ezért is kértem meg egy barátomat, ne beszéljünk többet, nem megy. Ha találkozunk, jól érzem magam, ha nem, akkor hiányzik, és nem akarom, hogy nekem valaki hiányozzon, mert már olyan jól hozzászoktam a neutrális mindennapokhoz.

Nem veszek magamnak se ruhát, se semmit, mert ha megint egyik napról a másikra költöznöm kell, akkor csak még egy felesleges kacat, amit el kell vinnem valahogy.

Egyszerűen úgy vagyok vele, hogy felkelek, dolgozom, alszom, aztán majdcsak eltelik az élet.

25l